Cseke Attila: nem vagyunk a kormánykoalíció csatolmánya


-A A+

Elementáris szerkesztési hibák vannak a kormányprogramban, és csak egy fél mondatos utalás van benne a decentralizációra – jelentette ki hétfő reggel RFI-nek az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője.

Cseke Attila szerint nagyon eljött az ideje, hogy hatékony kormánya legyen az országnak. „Azt azért mégsem lehet, hogy félévente lecserélik a miniszterelnököt” – fogalmazott a politikus néhány órával a Dăncilă-kabinet programjáról és összetételéről szóló parlamenti szavazás előtt.

Arról a szenátor nem kívánt nyilatkozni, hogy támogatja-e majd az RMDSZ a kormányt a délutáni szavazáskor. „Nem vagyunk a csatolmánya ennek a koalíciónak” – nyilatkozta a frakcióvezető. Hozzátette, hogy a hétfő délelőtt szakbizottsági meghallgatásokon az RMDSZ honatyái is kérdéseket fognak feltenni a miniszterjelölteknek.

Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök korábban a Maszolnak elmondta, az RMDSZ frakciói hétfő délben, a parlamenti szavazás előtt tartott ülésükön döntenek arról, hogy támogatják-e a Dăncilă-kormányt.








EZT OLVASTA MÁR?

X