Az ET Parlamenti Közgyűlésének elnökével találkozott Korodi


-A A+

A magyar kisebbséget érintő jogsértésekről számolt be Korodi Attila RMDSZ-es képviselő az Európa Tanács (ET) Parlamenti Közgyűlésének elnökével folytatott beszélgetésen hétfőn. Bukarestben Jean-Claude Mignon hivatalos látogatása során az ellenzékben lévő pártok képviselőivel találkozott.

Korodi a találkozót követően beszámolt az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének elnökével folyatott beszélgetésről. Elmondta lehetőséget kapott arra, hogy felvázolja az elmúlt félév kisebbségpolitikai történéseit, valamint bemutathassa ezek vonzatait a romániai magyar kisebbség szempontjából.

„Beszámoltam a közösségi vagyon visszaszolgáltatásról hozott döntésektől kezdődően a közösségi szimbólumaink ellen folytatott jelenlegi politikai harcig mindenről. Többek között említettem a csíki magánjavak ellen hozott földosztó bizottsági döntést, valamint a székely zászló kitűzése körül kialakult aberrációt, hiszen mindenhol a helyi szimbólumok jelképezik a megyék zászlaját, csak a két többségben magyarlakta megyében alakult ki a zászlóhasználat kapcsán konfliktushelyzet" – számolt be Korodi.mignonkorodi

A politikus tájékoztatta Mignont arról, hogy az RMDSZ létrehozta a Mikó Imre jogvédelmi szolgálatot, amelynek célja magyar kisebbséget ért jogsérelmek begyűjtése, az érintettek számára eligazítás, illetve a lehetőségek függvényében jogorvoslat biztosítása. Az RMDSZ által összeállított adatbázis hasznos információkat fog nyújtani a kisebbségben élők helyzetével foglalkozó nemzetközi szervezeteknek egyaránt.

Korodi továbbá beszámolt a Romániában kialakult politikai dulakodásokról is: „Annak ellenére, hogy a legfontosabb politikai szereplők deklaráltan szeretnék, hogy a kisebbségekre vonatkozó politikai feszültség megszűnjön, valamiért ez mégsem történik meg. Az említett feszültség azoknak az érdekét szolgálja, akik nem szeretnék, hogy a román társadalomban valós társadalmi viták alakuljanak ki a konkrét problémákról. Így tehát az emberek figyelmét ezek helyett a magyar kisebbségeket érintő kérdésekre terelik" – jelentette ki.

A Hargita megyei képviselő felhívta a figyelmet arra is, hogy az Európa Tanácsnak még mindig vannak olyan kisebbségeket érintő ajánlásai, amelyeket Románia nem építetett be a saját jogrendszerébe. „Azért tartottam fontosnak, hogy ismertessem ezeket a tényezőket, hogy az elnök úr, amikor romániai látogatását követően visszautazik Strasbourgba, teljesebb információhalmazzal rendelkezzen a minket, romániai magyarokat érintő nagyon fontos kérdéseket és témaköröket illetően, valamint világos helyzetképet alkosson az itteni történésekről" – hangsúlyozta Korodi Attila.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X