Tanácsokat kért Kelemen Hunortól két magyarországi ellenzéki vezető


-A A+

A pénteken Kolozsváron tartózkodó két magyarországi ellenzéki vezetőnek – kérdésükre – Kelemen Hunor szövetségi elnök azt a tanácsot adta: fölösleges Erdélyben kampányolniuk, mert az erdélyi magyarok tudják, kire szavazzanak.

Vacsorára hívta meg péntek este Kolozsváron Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét és a történelmi egyházak helyi képviselőit Molnár Gyula, az MSZP és Karácsony Gergely, a Párbeszéd elnöke. Az erdélyi körúton tartózkodó két magyarországi ellenzéki politikus előzőleg egy nyilvános fórumon vett részt a Szabadelvű Kör szervezésében.

Kelemen Hunor elfogadta a meghívást. „Aki velünk találkozni akar és kíváncsi a véleményünkre, azzal mi találkozunk. Ez a magyarországi politikai pártokra kettő kivételével érvényes: sem a Jobbikkal, sem a Demokratikus Koalícióval nem tartunk fent intézményes kapcsolatot, és ezt nem is tartom ebben a pillanatban lehetségesnek” – számolt be a Maszolnak az RMDSZ elnöke.

A politikus tájékoztatása szerint a találkozón a két magyarországi ellenzéki vezető elsősorban a román-magyar viszony alakulásáról érdeklődött. Kelemen Hunor vázolta az erdélyi magyar közösség törekvéseit és a problémáit. Ugyanakkor megismételte a szövetség már korábban ismertetett álláspontját a magyarországi választásokról: az RMDSZ a Fidesz-KDNP nemzetpolitikáját jónak és folytatandónak tartja.

„A vacsorán megkérdezték, hogy szerintünk mit kellene tenniük Erdélyben a választási kampányban. Nagyon őszintén azt mondtam, hogy semmit. Ez teljesen fölösleges időtöltés és energiabefektetés, hiszen én azt gondolom: az erdélyi magyar emberek világosan tudják, hogy kire szavazzanak” – idézte fel Kelemen Hunor a vacsorán elhangzottakat.

A találkozón Karácsony Gergely emlékeztetett arra a törvénymódosító javaslatára, hogy a magyarországi választásokon külön választókerületben, saját jelöltekre szavazhassanak a külhoni magyarok, ne magyarországi pártokra. Kelemen elmondta, ez a tervezet hasonlít ahhoz, amelyet korábban Kövér László magyar házelnök is javasolt.

„Ez a módosítás nyilvánvalóan 2018-ban még nem aktuális. A Kövér-féle javaslatról volt a MÁÉRT-en és a KMKF-ben konzultáció. Mi akkor azt mondtuk, hogy az egyéni választókerület sokkal élesebben behozná a magyarországi megosztást a kampány alatt, mint az, ha országos listára szavazhatnak a határon túli magyar állampolgárok” – fejtette ki álláspontját az RMDSZ elnöke.

Molnár Gyula és Karácsony Gergely szombaton Marosvásárhelyen tartózkodik, ahol többek között Markó Béla volt szövetségi elnök fogadja őket.








EZT OLVASTA MÁR?

X