FRISSÍTVE: Újabb előrelépés történt a vásárhelyi iskola ügyében


-A A+

FRISSÍTVE: A szenátus tanügyi bizottsága kedden megszavazta a római katolikus iskola újraalapításáról szóló RMDSZ-törvénytervezetet - tájékoztat a szövetség Facebook-oldalán. FRISSÍTÉS: Szerdán dönt a szenátus plénuma. 

A szavazásra azt követően került sor, Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke megerősítette kedden, hogy pártja támogatja a helyi hatóságok által felszámolt magyar tannyelvű marosvásárhelyi római katolikus gimnázium újraalapítását. A képviselőház elnöki tisztségét is betöltő politikus újságírók kérésére számolt be arról, miről tárgyalt Szijjártó Péterrel, akit hétfőn házelnöki irodájában fogadott. Dragnea beszámolója szerint megígérte a magyar külügyminiszternek, hogy a kormánytöbbség megszavazza a szenátusban, majd kihirdetésre küldi az államfőnek a marosvásárhelyi iskola újraalapításáról szóló, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által előterjesztett törvénytervezetet.

A marosvásárhelyi katolikus gimnázium helyzetének rendezéséhez Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel folytatott telefonbeszélgetését követően, tavaly szeptemberben ígért politikai támogatást Liviu Dragnea PSD-elnök. A jogszabályt tavaly december végén a képviselőház már elfogadta.

FRISSÍTÉS: Döntő házként tárgyalja szerdai ülésén a szenátus a marosvásárhelyi római katolikus teológiai líceum létrehozására vonatkozó törvényjavaslatot, miután a képviselőház első fórumként múlt év decemberében már elfogadta azt. 

A ház tanügyi bizottsága - módosító javaslatok megfogalmazása mellett - pozitívan véleményezte a tervezetet. Az elfogadott szöveg értelmében "a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum részleges kettéosztásának eredményeként, az országos oktatási rendszer keretében létrehozzák a magyar tannyelvű II Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceumot, amelynek Marosvásárhelyen lesz a székhelye, a Mihai Viteazul utca 15 szám alatt, a B épületben". 

A jogszabály elfogadásától számított harminc napon belül a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalnak fel kell vennie a líceumot a város iskolahálózatába, amelynek az 2018 - 2019-es tanévtől kezdődően lesz része. 








EZT OLVASTA MÁR?

X