Sok ezer résztvevőt várnak az autonómiatüntetésre


-A A+

Huszonhárom busszal szállít embereket az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a Marosvásárhelyre tervezett autonómiatüntetésre, amelyen sokezres tömegre számítanak a szervezők – ismertették szerdán a március 10-i autonómiatüntetésre vonatkozó terveiket az EMNP politikusai: Toró T. Tibor országos elnök, Portik Vilmos helyi elnök, Papp Előd és Sántha Imre református lelkipásztor. 

Portik Vilmos elmondta, a Néppárt a részvételi szándékot tájékoztatással, hirdetéssel növeli, az esemény fontosságára több mint ezer plakát hívja fel a figyelmet Maros megyében és 2-2000 Hargita, illetve Kovászna megyékben. A Székely Nemzeti Tanács szórólapjait is terjesztik az EMNP szervezői, arra biztatva a magyarságot, ne hagya magát befolyásolni azáltal, hogy az RMDSZ nem vesz részt a demonstráción.neppart tuntetesszervezok ae 01

„Meggyőződésem, hogy olyanok is sokan el fognak jönni, akik bár az RMDSZ-el szimpatizálnak, de élni szeretnének ezzel a lehetőséggel, a demokráciának ezzel az eszközével is” – mondta Portik. Társszervező az EMNP arra is igyekszik majd odafigyelni, hogy a Marosvásárhelyre szervezetten érkezzenek és fegyelmezettek maradjanak az emberek, mivel a provokátorok jelenléte sem kizárt.

Sántha Imre a sajtótájékoztatón elmondta, a március 10-i autonómiatüntetés illeszkedik abba a folyamatba, amit éppen ő indított el a november 24-i autonómitüntetésével. A református lelkész arra kéri az erdélyi magyarokat, hogy minél nagyobb létszámban vegyenek részt a vásárhelyi rendezvényen.

Toró T. Tibor arról beszélt, hogy Tőkés László kezdeményezésére 2013 az autonómia éve. „Fontos erre emlékeztetni a közösségünket, másrészt arra irányítani a figyelmét a többségnek, a politikai döntéshozók figyelmét, hogy ebből nem engedünk, és addig nem lesz társadalmi béke, amíg ezt nem rendezzük. A nemzetközi figyelmet szeretnénk erre ráiránytítani. Én sem tüntetésnek, hanem egy kiállásnak nevezném az autónómia ügye mellett” – mondta Toró, aki szerint azért nem sikerült elérni áttörést, mert a tömegakaratot nem sikerült nyilvánvalóvá tenni.neppart tuntetesszervezok torot tibor ae

„Leszoktattuk a közösséget arról, hogy résztvegyen saját sorsának alakításában” – mondta. Toró furcsának találja, hogy éppen azok az emberek utasítják el a demokráciának ezt az eszközét, akik döntéshozó pozícióban voltak. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a legnagyobb szerep a március 10-i autonómiatüntetésen a marosvásárhelyieknek jut, akiknek le kell győzniük a 23 évvel ezelőtti fekete március sötét félelmét.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X