Soros, Dragnea, korrupció – Porcsalmi Bálint volt az első szájkarate vendége


-A A+

A Soros Györgyhöz fűződő viszonyát is feltárta Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke az első marosvásárhelyi szájkarate vendégeként.

Szájkaratézni hívták a marosvásárhelyieket csütörtök este Marosvásárhelyen. A Maros Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács szervezte kezdeményezés első meghívottja az RMDSZ ügyvezető elnöke, Porcsalmi Bálint volt.

A nyilvános vitát Szász Attila, a Marosvásárhelyi Rádió főszerkesztő-helyettese moderálta, de a közönség soraiból is érkeztek kérdések. Ezek elsősorban a bukaresti nagypolitikát, a marosvásárhelyi magyarság helyzetét és a magyarországi választásokat érintették.

Szász nyitókérdésére, miszerint hisz-e a higgadt vitában, Porcsalmi elmondta: a vitában hisz, de tisztában van vele, hogy van olyan kérdés, amelynek kapcsán nem lehet higgadtan vitázni, ennek ellenére meg kell próbálni, vállalni kell a kihívást. „Aki nem vállalja a vitát, az ne menjen politikusnak”- tette hozzá.

Az RMDSZ és a kormánypártok együttműködésének okáról kijelentette: „Nagyon egyszerűen és érthetően azért van, és azért kell ez az együttműködés, mert más választásunk nincs.” Porcsalmi hangsúlyozta: jelenleg az PSD-ALDE koalíció az egyetlen olyan a román politikai erő a parlamentben, aki velük szóbaáll, akivel tudnak tárgyalni.

Elmondta: bár korlátozott a mozgásterük, de így amikor a kormány hülyeséget csinálna, meg tudják akadályozni. „Sajnos azt kell mondanom, az is eredmény, ha a rossz dolgokat meg tudjuk akadályozni”- magyarázta.

Az igazságügyi reform kapcsán elmondta: véleménye szerint két gondjuk volt az embereknek vele, az egyik az, hogy nem volt jól elmagyarázva, miről szól, a másik az, hogy a PSD nevéhez fűződik. A közönségből többen visszakérdeztek, és elfogadhatatlannak tartották, hogy az RMDSZ a kormánypártok mellé állt ebben a kérdésben.  Porcsalmi a véleményüket elfogadva hangsúlyozta: tudja, hogy lehet jobban csinálni, de ők jobbá akarták tenni az igazságszolgáltatást, és ezt látták járható útnak.

A politikus szerint a korrupció az elmúlt években felgyűlt frusztráció szimbólumává vált, és bár nagy probléma, számára mégis inkább az a kérdés, hogy a korrupcióellenes harcnak köszönhetően sikerül-e bármit megvalósítani, iskolákat, kórházakat építeni.

Az ügyvezető elnök Soroshoz fűződő viszonyáról megtudtuk: ifjúsági szervezet tagjaként ’96-ban a Soros Alapítványtól kapta az első számítógépét, ennyi volt a kapcsolata vele. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a Soros-kampány nem újkeletű, a kilencvenes években Romániában is ment a sorosozás. Hogy miért pont Soros György lett kiválasztva ellenségképnek, Porcsalmi is inkább kampánytechnikai, mintsem politikai szempontból tudja megmagyarázni.

A másik ellenségképről, Brüsszelről elmondta: „az erdélyi magyarságnak igenis szüksége van rá, mert kell egy olyan szervezet, ami be tud szólni Romániának, mikor valami nincs rendben.” Hangsúlyozta: az ilyesfajta csatornákat arra kell használni, hogy külföldön is megértsék, hogy mi zajlik itt.

„Ha egy külföldi barátomnak mesélem a katolikus iskola ügyét, el kell magyaráznom, hogy pontosan mi az a líceum, mitől felekezeti iskola, pontosan kihez tartozik, s csak ezek után beszélhetünk bármi másról”- magyarázta.

A Minority SafePack helyzetét magyarázva elmondta: figyelembe kell venni, hogy nem ugyanazt jelenti ez a kérdés egy dániai német számára, mint amit az erdélyi magyarságnak jelenhet. Porcsalmi bizakodóbb, mint egy hónappal ezelőtt, de hangsúlyozta: rengeteg múlik a szervezeti kapacitáson, hogy egyáltalán van-e ember és erőforrás elindulni aláírásokért.

A közönségből és a Facebook-oldalon is érkeztek kérdések: többek között megtudtuk, hogy mi várható az RMDSZ-Átlátszó Erdély ügyben, kitárgyalták az erdélyi magyar sajtó finanszírozásának kérdését, a POL vitatott szerepét a marosvásárhelyi polgármester-választásban, de szóba került a magyarországi választásokon való részvételre buzdítás hogyanja és Székelyföld autonómiája is.







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X