Az amerikai nagykövet teljes mértékben megbízik Kövesiben
Az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövete teljes mértékben megbízik az Országos Korrupcióellenes Ügyészségben (DNA) és annak vezetőjében – ezt maga Hans Klemm nyilatkozta szombaton.
A romániai nők 2018 elnevezésű eseményen részt vevő nagykövettől azt kérdezték az újságírók, miként vélekedik arról, hogy Tudorel Toader igazságügyi miniszter kezdeményezte Laura Codruţa Kövesi korrupcióellenes főügyész tisztségből való visszahívását.
Klemm válaszában kifejtette, a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti stratégiai partnerség keretében a törvények végrehajtásáért felelős hatóságok mindig jól együtt tudtak dolgozni, és „nagyon-nagyon jó az együttműködés” a két ország ügyészségei között is.
„Ez teszi lehetővé, hogy együtt harcoljunk a terrorizmus, a kiberbűnözés, az emberkereskedelem, a szervezett bűnözés és a korrupció ellen. Ez a törvények végrehajtásáért felelős romániai intézmények és az ügyészségek vezetőinek köszönhetően vált lehetségessé, így az Országos Korrupcióellenes Ügyészségben és annak vezetőségében is teljes mértékben megbízunk” – fogalmazott az amerikai nagykövet.
- 29718 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 29721 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 29721 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 29722 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 29723 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 29724 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni