Ismét előszedték a naftalinból Gheorghe Funart


-A A+

Éles szóváltás volt csütörtök este Gheorghe Funar, a Nagy-Románia Párt főtitkára és Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke között a Realitatea TV-ben.

A volt kolozsvári polgármester hosszú szünet után állt ismét nyilvánosság elé, s mint kiderült, gondolkodásmódja mit sem változott, ugyanis ismét hajmeresztő vádakkal illette az RMDSZ-t és a magyar közösséget. Többek között azt állította, hogy a szövetség vezetői román államtitkokat fedtek fel Budapestnek.

Funar szerint a magyarok 2014-ben brüsszeli segítséggel Erdély Magyarországhoz csatolására készülnek. Ez a szándék áll valójában szerint a kettős állampolgárság intézménye mögött, mert így közel négymillió olyan személy jut majd magyar állampolgársághoz, aki egy szót sem tud magyarul. A nagy-romániás politikus azt is tudni véli, hogy az erdélyi történelmi egyházak hamis dokumentumok alapján szerzik vissza ingatlanaikat.

Kijelentette: miniszterként Markó Béla és Borbély László is hozzáférhetett román államtitkokhoz. „A titkainkat elvitték Budapestre, mert a magyar államnak tettek hűségesküt" – tette hozzá.borbelyfunar

Borbély úgy reagált: ilyen képtelenségekre nincs mit válaszolnia. „Csak azzal tudok párbeszédet folytatni, akivel lehetséges a dialógus. Önök elővettek a naftalinból egy olyan politikust, akiről mindenki tudja már, hogy milyen" – mondta a Realitatea TV szerkesztőinek az RMDSZ politikai alelnöke, aki emlékeztetett arra, hogy az autonómia 1993-tól szerepel a szövetség programjában.

„Értékelem azoknak a román politikustársainknak a tisztességességét, akikkel évekig együtt kormányoztunk. Ők megértették, hogy mi a párbeszéd útját választottuk. Megértették, hogy a romániai magyar közösség erős, legitim képviselői vagyunk" – jelentette ki Borbély.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X