Március 15.: ez az RMDSZ ünnepi üzenete


-A A+

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) március 15-i üzenetében azt kérte, hogy 2018-ban legyen józanság, több az egyenlőségből, a szabadságból és a testvériségből.

A Kelemen Hunor elnök által jegyzett üzenetet az RMDSZ csütörtöki hírlevele közölte. Az RMDSZ felhívta a figyelmet arra, hogy a 170 évvel ezelőtt kitört forradalomra „ma is igazodási pontként, világító toronyként tekintünk”. „Március 15. alkalom a megemlékezésre, és útkeresés a bizonytalanságban” – fogalmazott a szövetség.

A forradalmat teljes nemzeti egyetértés övezi. Annak történeti tablóján mindenki megtalálja a maga helyét és a maga hősét: a radikálisok Petőfi Sándort, az ellenállók Táncsics Mihályt, a romantikusok Jókai Mórt. „Március 15. összeköt bennünket, magyarokat, annak ellenére, hogy sok olyan kérdés van, amelyben megoszlik a véleményünk” – áll az üzenetben.

Az RMDSZ megállapítja, hogy ma ugyan nem kell kivont karddal csatába vonulni, a magyarságnak értékeiért és érdekeiért ugyanúgy harcolnia kell. „Szolgálnunk kell a hazát, magyarságunkat, ha ez mást és hatványozott feladatokat jelent kisebbségi létben. Annak az országnak a fejlődéséhez, haladásához is hozzá kell járulnunk, amelyben élünk, amelyben boldogulni akarunk ezután is” – szerepel az RMDSZ elnöke által jegyzett dokumentumban.

„Kollektív jogaink biztosítását kérjük, és elvárjuk Romániától, hogy legyen víziója, elképzelése arról, merre kellene haladnia – mert ma céltalan ez az ország, irányt vesztve sodródik. A román politika nem a tudatos tervezésről, hanem az egymás elleni harcról ismerszik meg. Ez nincsen rendjén. Ha a román társadalom képviselői nem kezdenek komoly párbeszédet a jövőről, a 2018-as esztendő is úgy telik el, mint az uniós csatlakozás utáni tíz: nem alkotunk sem újat, sem maradandót” – áll a dokumentumban.

Az RMDSZ emlékeztet arra, hogy az 1848–1849-es szabadságharcot kiegyezés követte. „Mi, magyarok ma is kiegyezésre törekszünk. Ki kell egyeznünk abban, hogy Romániának ugyan a neve román, valójában több nemzetiség közös országa. És ki kell egyeznünk abban is, hogy semmit sem ér a haza szolgálata, ha nem járulunk hozzá az ország fejlődéséhez, közös jövőnk építéséhez” – fogalmazott a Kelemen Hunor elnök által jegyzett ünnepi üzenetében az RMDSZ.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X