Továbbra is szabotál a PNL Bihar megyében


-A A+

Mind az új szociáldemokrata párti tanácstag mandátumának érvényesítését, mind Bihar megye költségvetésének elfogadását megakadályozta a Nemzeti Liberális Párt (PNL) frakciója a Bihar megyei önkormányzat keddi rendes ülésén.

Az eddigi gyakorlattal szemben a kedden megtartott rendes ülésen megjelentek ugyan a PNL tanácstagjai, azonban komolyabb indoklás nélkül elutasították több határozattervezet jóváhagyását is. Miután most sem iktathatták be Adrian Szatmari PSD-s tanácstagot, maradt a 17-17-es szavazategyenlőség. A költségvetés mellett sokadszor is elutasították például a megye köz- és magántulajdona leltárának megszavazását vagy a speciális iskolahálózat jóváhagyását is.

Az ülést követően Pásztor Sándor megyei tanácselnök elmondta, hogy már múlt hónapban saját megtakarításaikból adták ki a fizetéseket, erre a hónapra minden spórolással együtt körülbelül 40 százalékos előleget tudnak biztosítani a hónap végig, gondban vannak a tej-kifli programmal, probléma lehet a gyermekvédelmi igazgatósággal és a diófási és papfalvi egészségügyi központtal is. A közszolgáltatások kifizetése sem lehetséges, és a fizetések utáni adót sem tudják átutalni.

„Abban a furcsa helyzetben vagyunk, hogy van egy jól kidolgozott büdzsénk, amellyel kapcsolatban megint nem hangzott el strukturális szempontból kifogás, csak éppen nem szavazzák meg” - mondta a tanácselnök, aki szerint ez a helyzet akkor oldódik fel, ha meglesz a megyét vezető PSD–RMDSZ–ALDE koalíció 18. tanácsosa. „Hétfőn a parlament megszavazta azt a kezdeményezést, hogy a mandátumok érvényesítését a bíróság végezze el, s ha nem támadják meg az alkotmánybíróságon, akkor ez húsz napa alatt érvénybe lép, tehát a következő tanácsülésen, melyet április végére tervezünk, megtörténhet. hogy mi már 18-an leszünk” – mondta Pásztor Sándor. 








EZT OLVASTA MÁR?

X