Romániának több mint kétmillió eurót kell fizetnie a rossz börtönkörülmények miatt


-A A+

Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) 2017-ben összesen több mint 2 millió euró kifizetésére kötelezte Romániát a nem megfelelő fogva tartási körülmények miatt – derül ki az Országos Börtönigazgatóság (ANP) tavalyi tevékenységi beszámolójából.

A jelentés szerint 2017-ben a börtönállapotokkal kapcsolatos 378 ügyben hirdetett ítéletet az EJEB, összesen 2 296 451 euró kifizetésére kötelezve a román államot.

A dokumentum ugyanakkor emlékeztet: a strasbourgi székhelyű bíróság 2017. április 25-i határozatában felszólította Romániát, hogy a döntés jogerőssé válásától számított hat hónapon belül álljon elő a börtönök túlzsúfoltságának csökkentését és a fogva tartási körülmények javítását célzó intézkedések pontos ütemtervével.

Az ANP jelentése arra is kitér, hogy 2017-ben 10 554 elítéltet helyeztek feltételesen szabadlábra. A beszámolóban megjegyzik, bár a büntetés-végrehajtási jogorvoslat törvényének alkalmazása nem volt zökkenőmentes az ANP számára, 2017. október 19-étől december 31-éig 3630 elítélt szabadult a börtönből. Közülük 912-nek lejárt a büntetése, 2718-at pedig feltételesen helyeztek szabadlábra.

Az elmúlt év folyamán 69 esetben szakították meg a szabadságvesztés végrehajtását, 45 alkalommal várandósság, 24 esetben pedig más egészségi okok miatt.

A jelentés szerint ugyanakkor 2017-ben 91 fogvatartott hunyt el az ország börtöneiben, héttel kevesebben, mint az előző esztendőben. Közülük kilencen öngyilkosságot követtek el, 82-en különféle betegségekbe haltak bele.








EZT OLVASTA MÁR?

X