Fontos európai ifjúsági szervezet tagja lett a MIÉRT


-A A+

Tagja lett a Magyar Ifjúsági Értekezlet az Európai Nemzetek Ifjúságának (YEN), az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) ifjúsági partnerszervezetének.

A lengyelországi Opoléban március 23-29. között zajlott a YEN idei Húsvéti Szemináriuma és rendes Közgyűlése, melyen a MIÉRT részéről Ambrus Zsombor külügyekért felelős alelnök és Csengeri Boglárka, a külügyi kabinet tagja vett részt.

Az egy hetes rendezvényre – melynek idei házigazdája a lengyelországi német kisebbség ifjúsági szervezete, a BJDM – Európa számos nemzeti kisebbségi közösségéből érkezett összesen hatvan fiatal, akik a YEN által létrehozott Minority Messengers projekt kivitelezésére készültek fel.

A résztvevők a non-formális oktatás módszerei segítségével workshopokon gyakorolták a Minority Messenger feladatkörhöz elengedhetetlenül szükséges kommunikációs készségeket, valamint strukturálták ismereteiket a nemzeti kisebbségek jogainak védelmét illetően.

A szeminárium hagyományos módon a YEN rendes évi közgyűlésével zárult, melyen a tisztújításon kívül a MIÉRT számára is meghatározó eseményként szolgált: hivatalosan is rendkívüli tagja lett a Magyar Ifjúsági Értekezlet az Európai Nemzetiségek Ifjúságának. A rendkívüli tagság a rendes tagsági státuszt megelőző egy éves, ideiglenes állapot, a teljes jogú taggá válás előszobája.

Olteán Csongor, a MIÉRT elnöke szerint meghatározó momentum ez a szervezet életében, a nemzetközi kapcsolataink erősítésének egy újabb eredménye. “Örvendek, hogy most már hivatalosan is tagjaivá váltunk ennek a nagy családnak, hogy olyan fiatalokkal vettük fel a kapcsolatot, akikkel teljes mértékben megegyeznek a céljaink, akikkel ugyanazokért az eredményekért dolgozunk” – fogalmazott az elnök.

Ambrus Zsombor, a MIÉRT külügyekért felelős alelnöke a rendezvényen kiemelte: a Minority SafePack kezdeményezés is – melynek sikeréhez nagy mértékben hozzájárultak a YEN ifjúsági tagszervezei – jó példa arra, mennyire hasznos és szükséges ez az együttműködés. Megtisztelő számunkra, hogy olyan szervezet tagjai lehetünk, mint a YEN, hiszen az egymillió aláírást összegyűjtő Minority Safepack kezdeményezői közé tartozik a FUEN és az RMDSZ mellett.”








EZT OLVASTA MÁR?

X