Nemzetközi nyomás is kell a székelyföldi autonómiához


-A A+

„Románia akkor fogja elfogadni az autonómia statútumot, ha lesz erre nemzetközi nyomás, ellenkező esetben a román pártok összezárnak ellene” – nyilatkozta a Maszolnak Antal Árpád.

Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint a törvénytervezet parlamenti vitája fontos volt, hiszen lehetett tematizálni az autonómiát, ugyanakkor a továbbiakban is napirenden kell tartani a kérdést és nemzetközi partnereket kell keresni a támogatására. Antal Árpád szerint elsősorban az Egyesült Államok számára kell világossá tenni, hogy az autonómia biztonságpolitikai szempontból előrelépést jelentene a térségben. Meg kell értetni a román partnerekkel is, hogy az autonómia Románia számára nem jelent veszélyeket, nem jelent elszakadást, ami nem is lenne életszerű, hiszen Székelyföld az ország közepén fekszik. „Száz évvel ezelőtt erre tett ígéretet Románia, erre viszont most nemet mondott. Szembesíteni kell mindenkit, hogy ami ma Románia ünnepel az erre az ígéretre alapszik”, fejtette ki a sepsiszentgyörgyi elöljáró.

A szenátusban „elfektethetik a fiókban” Székelyföld autonómia tervezetét, mivel nincs határidő az elfogadására, nyilatkozta csütörtöki sajtótájékoztatón Kulcsár Terza József. A statútumot a bukaresti parlamentbe beterjesztő sepsiszentgyörgyi képviselő ugyanakkor bízik abban, hogy az őszi parlamenti ülésszakban a szenátus, döntő házként megvitatja a tervezetet. A háromszéki MPP elnöke, RMDSZ képviselő szerint tévedett aki szerint az autonómia tervezet parlamentbe való benyújtása nem volt időszerű. Úgy ítéli meg, hogy az autonómia ügye kimozdult a holtpontról, ezért folytatni kell a párbeszédet a román politikummal.   A sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón Székely Nemzeti Tanács alelnöke, Ferencz Csaba kifejtette: Székelyföld területi autonómiájának vonatkozásában az utóbbi 12 esztendő legjelentősebb belpolitikai lépése volt a statútum beterjesztése,  szerinte ezt tíz évvel ezelőtt is meg lehetett volna tenni. Ferenc Csaba szerint a következő években is újra meg kell tenni, mivel arra vállalkoztak, hogy az autonómiát a parlamenti demokrácia eszközeivel valósítják meg.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X