Antal Árpád: két mandátumot hozott a Fidesznek a határon túliak szavazata


-A A+

A Fidesznek két mandátumot eredményeztek a határon túli levélszavazatok. Sepsiszentgyörgy szociológus végzettségű polgármestere rámutatott, hogy a bonyolult magyarországi választási rendszer miatt nehéz elmagyarázni, de számításai alapján teljes bizonyossággal állítja, hogy a határon túli levélszavazatok két mandátumot eredményeztek a Fidesz-KDNP szövetségnek. Ezzel cáfolta a Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársainak számításait.

A magyarországi választási rendszerben a győztes kompenzációk működnek, és a töredékszavazatok visszamennek a listára, de így is ki lehet számítani a levélszavazatok által eredményezett mandátumokat. Antal Árpád szerint aki az összesen leadott szavazatok számához viszonyít, az értelmezheti azt, hogy a levélszavazatok nem hoztak mandátumot, de ez az állítás szerinte nem igaz.

„Azért vettünk részt a magyarországi választásokon, hogy az mandátumokat eredményezzen, és szavazataink két képviselőt küldenek a magyar Országgyűlésbe”, nyilatkozta a sepsiszentgyörgyi polgármester. Szavai szerint annál is jobban esik, hogy a határon túliak szavazatai által eredményezett két mandátumból egyik Zsigmond Barna Pálé, aki hat évig volt Magyarország székelyföldi főkonzulja, és ahogy Ráduly Róbert csíkszerdai polgármester megfogalmazta, „Székelyföld magyarországi főkonzulja lehet”.

A sepsiszentgyörgyi elöljáró kifejtette: a határon túliaknak mindenképpen megérte szavazni, hiszen ezáltal „beleszólhatunk a történésekbe, ez a mi nemzetünk, közös a múltunk, a jelenünk és a jövőnk”. 








EZT OLVASTA MÁR?

X