Toró: szélsőségesek kíméljenek az autonómiatüntetésen


-A A+

A vasárnapra tervezett marosvásárhelyi békés autonómiatüntetés a részvételi demokrácia egyik formája, az a célja, hogy az erdélyi magyarság Románia vezetésének és a nemzetközi közösségnek egyaránt jelezze igényét az autonómia különböző formáira - jelentette ki kedden Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke Bukarestben.

A politikus a fővárosban tartott sajtótájékoztatón kijelentette, hogy a Székely Nemzeti Tanács által kezdeményezett, az EMNP és a Magyar Polgári Párt által társszervezőként támogatott marosvásárhelyi autonómiatüntetés törvényes, demokratikus megnyilvánulás, nem irányul az államrend ellen.toto

Az MTI bukaresti irodájához eljuttatott közlemény szerint Toró reményét fejezte ki, hogy "a szélsőségesek és a provokátorok" otthon maradnak, és nem zavarják meg a demonstrációt. "Tudjuk, hogy nem könnyű távol tartani ezeket az elemeket, de a szervezők a hatóságok közreműködésével mindent megtesznek majd, hogy biztosítsák a rendezvény békés és civilizált jellegét" - mondta Toró T. Tibor.

A pártelnök szerint az erdélyi magyar közösség megmaradása érdekében a Székelyföldnek területi autonómiát kell biztosítani, a Partiumnak és magyarok által nagyobb számban lakott erdélyi nagyvárosoknak pedig különleges jogállást.

Toró szerint a társadalmi és etnikumközi békét nem szabad pártpolitikai viták tárgyává tenni. Úgy vélte, hogy a nemzeti közösségek autonómiához való jogának a román alkotmány részévé kellene válnia, ezért az EMNP megpróbálja meggyőzni erről a román pártokat, és felveszi a kapcsolatot a nemrég létrehozott alkotmánymódosító bizottsággal, amelynek munkálatait Cristian Pârvulescu politológus irányítja.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X