Májusban kezdi el a Btk.-módosítások vitáját a Iordache-bizottság


-A A+

Május másodikán kezdi el az igazságszolgáltatási törvények módosítását előkészítő parlamenti különbizottság a büntető törvénykönyv és a büntető eljárási törvénykönyv vitáját. A kormánypártok által beterjesztett javaslatcsomag az ellenzék szerint korlátozza az ügyészség mozgásterét.

A Nicolae Iordache volt igazságügyi miniszter által vezetett különbizottság egyik RMDSZ-es tagja, Márton Árpád képviselő a Maszolnak elmondta: a módosítások az alkotmányellenesnek bizonyult cikkelyek kijavítását, az Emberei Jogok Európai Bírósága határozatainak és az ártatlanság vélelméről szóló európai irányelvnek a gyakorlatba ültetését célozza.

Mint ismert, ez utóbbi uniós irányelv román jogrendbe ültetésének határideje idén április elseje volt. „Románia máris jogsértő állapotban van, de hát ez egy ilyen ország” – mondta a határidő túllépéséről Márton Árpád. Emlékeztetett: az igazságügyi miniszter korában sürgősségi kormányrendeletet is kilátásába helyezett az irányelv gyakorlatba ültetésére, ám „ebből végül nem lett semmi”.

Az RMDSZ-es politikus tájékoztatása szerint a különbizottság csütörtöki ülésén úgy döntött: egyelőre kéthetes szakmai vitát nyit a több mint kétszáz módosító javaslatot tartalmazó képviselői indítványról, melynek bizottsági véglegesítését csak május 2-án kezdi meg.

Mentőöv Dragneának és Tăriceanunak?

Az ellenzék szerint a javaslatcsomagba olyan módosítási javaslatok is bekerültek, amelyek a korrupcióval vádolt politikusok felelősségre vonását akadályozzák, egyes rendelkezések pedig éppenséggel a parlament korrupcióváddal bíróság elé állított házelnökei - Liviu Dragnea szociáldemokrata, és Călin Popescu Tăriceanu ALDE-elnök - számára jelentenének mentőövet.

Így például a kezdeményezők enyhítenének a hamis tanúzás büntetésének szigorán - amivel Tăriceanut vádolják - és újabb lehetőséget nyitnának a perújrafelvételre, olyan esetekben, amikor az eredeti ítélet indoklását a bírói tanács valamelyik tagja nem írta alá. Ez utóbbi előírásra alapozva Dragnea is megpróbálhat majd megszabadulni az első ügyében jogerőssé vált felfüggesztett börtönbüntetésétől.

Klaus Johannis államfő csütörtökön elfogadhatatlannak nevezte, hogy a Btk. - egyébként szükséges - módosításai közé "a parlamentben ideiglenesen döntéshozói tisztséget betöltők számára készült" javaslatok is bekerüljenek.

Az ellenzék által vitatott rendelkezések között van olyan, amely ellehetetlenítené, hogy az ügyészségek a jogerős ítélet előtt beszámoljanak arról: kit és mivel gyanúsítanak. Feltehetően az is korlátozná a vádhatóság hatékonyságát, ha - a javaslatnak megfelelően - ezentúl egy feljelentő csak akkor számíthat vádalkura, ha a bűncselekménytől számított fél éven belül tesz feljelentést.

A PSD-ALDE kormánytöbbség vezetői azt hangoztatják, hogy az évek óta zajló korrupcióellenes kampány ügyészállammá tette Romániát, ahol a titkosszolgálattal összefonódott vádhatóságok visszaélései sértik az ártatlanság vélelmét és immár a közvélemény is csak amiatt aggódik: nehogy egy bűnös megússza a felelősségre vonást, miközben az ártatlanul meghurcoltak emberi jogaira már senki sem figyel.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X