Huzavona az izraeli nagykövetség áthelyezéséről: Biró Rozália óvatosságra int


-A A+

„Az egymás mellett való elbeszélés helyett a két intézmény képviselőinek állandó párbeszédet kellene folytatniuk és konkrétan megvizsgálniuk egy ilyen döntés hozadékait” – jelentette ki a Maszolnak Biró Rozália. A képviselőház külügyi bizottságának elnökét az elnöki hivatalnak és a kormánynak az izraeli nagykövetség Jeruzsálembe való áthelyezésével kapcsolatos konfliktusáról kérdeztük.

Mint ismert, nyilatkozatháború robbant ki az elnöki hivatal és a kormány között Románia izraeli nagykövetségének Tel Avivból Jeruzsálembe való áthelyezéséről, miután Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt elnöke, a román állami vezetők közül elsőként beszélt eldöntött tényként arról, hogy Bukarest is követi az Egyesült Államok példáját. A jelenleg éppen izraeli látogatáson tartózkodó miniszterelnök megerősítette, hogy az eljárás megkezdéséről a kormány memorandumot fogadott el, ám a román külpolitikát irányító Klaus Johannis államfő szerint a döntést átfogó és alapos elemzésnek kell megelőznie.

Biró Rozália, a képviselőház külügyi bizottságának elnöke szerint egyelőre „meredek” azt állítani, hogy a kormány a külügyminisztériumi titkosított dokumentumban Románia nagykövetségének Tel Avivból Jeruzsálembe való áthelyezéséről döntött. „Egyelőre azt sem tudjuk, hogy mi áll a memorandumban: az áthelyezésre irányuló politikai tárgyalások elkezdését szavatolja-e, vagy kifejezetten a nagykövetség áthelyezéséről szóló döntést tartalmazza. Erre még nem derült fény, a különbség pedig lényegi” – nyilatkozta a külügyi bizottsági elnök.

Arra a megjegyzésünkre, miszerint még a konkrétumok hiányában is létezik egyfajta nézeteltérés a kérdésben az államelnök és a kormány között, az RMDSZ politikusa azt válaszolta: az egymás mellett való elbeszélés helyett a két intézmény képviselőinek állandó párbeszédet kellene folytatniuk és konkrétan megvizsgálniuk egy ilyen döntés hozadékait, közös nevezőre jutniuk ebben a fontos külügyi kérdésben. Rákérdeztünk arra is továbbá, hogy a kormánynak a költözésről szóló esetleges döntésében van-e szerepe annak, hogy Benjamin Netanyahu izraeli miniszterelnök „kivételes bánásmódot” ígért az első tíz államnak, amely a nagykövetségének székhelyét Jeruzsálembe helyezi át.

„Azt is csupán találgathatnánk, hogy ennek az ígéretnek milyen szerepe lehetne egy erre vonatkozó döntésben. Amit biztosan tudunk az az, hogy Románia és Izrael között stratégiai partnerség van, amelynek szellemében ezeket a kérdéseket meg kell vizsgálni, hogy milyen előnyökkel vagy hátrányokkal járhat egy ilyen döntés. Ráadásul azt sem felejthetjük el, hogy Romániának időközben tiszteletben kell tartania nemzetközi vállalásait is” – szögezte le Biró Rozália.

A képviselő szerint Viorica Dăncilă miniszterelnök jelenlegi izraeli látogatása hozhat további fejleményt, azonban a nagykövetség költöztetése valószínűleg egy lehet azok közül a témák közül, amelyekről az izraeli kormányfővel egyeztet. „Egy kétoldali találkozó mindenképpen előreviszi két ország viszonyát, de az én álláspontom az, hogy mind az alkotmány 91. cikkelyéből kiindulva, amely az államelnök külpolitikai hatásköreit szabályozza, mind pedig a kormány erre vonatkozó memorandumára alapozva közös nevezőre kell jutni ebben a kérdésben” – tette hozzá az RMDSZ politikusa.

Csehország külügyminisztériuma közleményben hozta nyilvánosságra azon szándékát, hogy az 1990-ben megnyitott és 2016-ban – a tiszteletbeli konzul halála miatt – bezárt tiszteletbeli konzulátusát újfent megnyitja Jeruzsálemben. Milos Zeman cseh köztársasági elnök erre erősített rá azzal a nyilatkozatával, miszerint Prága szándéka az, hogy nagykövetségét is áthelyezi Tel Avivba, azonban hozzátette: ehhez a cseh kormány megállapodása szükséges. „A Cseh Köztársaság arról döntött, hogy május hónap folyamán megnyitja tiszteletbeli konzulátusát Nyugat Jeruzsálemben, az év végéig pedig kulturális központot is létesít ugyanott” – áll a cseh külügyminisztérium közleményében. Az intézmény szerint ennek „nincs hatása a Jeruzsálemre vonatkozó végleges megállapodásra”. Hozzáteszik: Csehország egészében tiszteletben tartja az Európai Unió tagállamainak közös álláspontját, amely szerint Jeruzsálemet két ország közös fővárosának kell tekinteni, vagyis Izrael és a majdani Palesztin Állam fővarosának.







EZT OLVASTA MÁR?

X