Az EP külügyi bizottságának elnöke: „Remek kezdeményezés a Minority SafePack”


-A A+

Remek kezdeményezésnek tartja a Minority SafePacket David McAllister német néppárti EP-képviselő, az Európai Parlament külügyi bizottságának elnöke. A szerbiai csatlakozási folyamat jelentéstevője Sógor Csaba EP-képviselő meghívására érkezett Kolozsvárra. Kelemen Hunor arra kérte a skót-norvég származású német politikust, az Európai Néppárt alelnökét, hogy támogassa a kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezést.

Az Európai Uniónak bátorítania kellene tagállamait arra, hogy egyes tagállamok jó gyakorlata alapján alakítsák a kisebbségpolitikájukat - mondta kolozsvári sajtótájékoztatóján David McAllister. Sikeres modellekként az olaszországi Dél-Tirolban élő német ajkú kisebbség, a németországi Schleswig-Holstein tartományban élő dán kisebbség, valamint a belgiumi német kisebbség modelljét említette.

A néppárti képviselő elmondta, remek kezdeményezésnek látja a Minority SafePacket. Úgy vélte: a demokrácia lényegét érinti, hogy a kezdeményezést az EU több mint egymillió polgára támogatta aláírásával. „Olyan európai kisebbségvédelmi rendszerre van szükség, amelynek közös európai normái és közös intézményes rendszere van. Ennek az EPP mindig is támogatója lesz, mert olyan pártok vannak a családunkban, amelyek ebben a tekintetben sikeresek voltak” - utalt a Dél Tiroli Néppártra és az RMDSZ-re.

Arra az újságíró kérdésre, hogy megpróbálják-e meggyőzni majd az Európai Néppártban a román párttag, a Nemzeti Liberális Párt képviselőit, hogy támogassák a Minority SafePacket, emlékeztetett: jelen gyakorlat szerint a kisebbségvédelem nemzeti hatáskörbe tartozik. „Minden kisebbségi közösség egyedi, de közös jellemzőjük, hogy szükségük van a kisebbségvédelmi törvények garantálására, hogy megőrizhessék a nyelvüket és az identitásukat. De ezt a kérdést elsősorban hazai terepen kell megoldani, a bukaresti kormánynak és a kisebbség képviselőinek kell közös nevezőre jutniuk. Az európai jó példák azt mutatják, hogy ott, ahol a történelmi kisebbségek megfelelő védelmet kapnak, az mindkét fél, többség és kisebbség érdekét is szolgálja. Az EPP feladata, hogy felvegyük a munkaprogramunkba a kezdeményezést, ezt a román párttagunknak is be kell látnia” - mondta.

Szerbián múlik, hogy mikor sikerül felkészülnie az EU-csatlakozásra - jelentette ki Kolozsváron tartott sajtótájékoztatóján David McAllister. McAllister szerint bátorító jellege volt annak, hogy Jean Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke Szerbia 2025-ös lehetséges csatlakozásáról beszélt. Úgy vélte: ez akkor történhet meg, ha minden kedvezően alakul. "Szerbia akkor lesz EU-tagállam, amikor készen áll erre, amikor foganatosítja a megfelelő reformokat" - jelentette ki a skót származású német EP-képviselő. 

Több kiadás, kevesebb pénz

McAllister a sajtótájékoztatón a jövő évi EP-választásokról is beszélt. Elmondta, az EPP szeretne az Európai Parlament még erősebb pártcsaládjává válni, hiszen elkerülhetetlenek lesznek a reformok az Európai Unióban. Emlékeztetett, hogy Nagy-Britannia kiválásával évente több milliárd eurótól esik el az EU, miközben az oktatásra, a védelemre, a migrációra az eddiginél többet kell fordítani. Németország és Franciaország már jelezte, hogy hajlandó többet betenni a közösbe, McAllister reméli, hogy más országok is követik a példát.

Az EPP Helsinkiben ősszel kongresszust tart, ahol elfogadják a jövő évi EP-választások programját. 

Románia reflektorfénybe kerül

Sógor Csaba EP-képviselő emlékeztetett, hogy Románia 2019 első félévében veszi át a soros EU-elnökséget, ezzel a bukaresti kormány reflektorfénybe kerül. „Románia akkor tud jól teljesíteni európai szinten, ha itthon is jól teljesít. Számunkra az a fontos, hogy ne csak retorikai szinten legyen modellértékű a kisebbségvédelem Romániában, hanem a gyakorlatban is váljon azzá” - mondta Sógor.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök elmondta, David McAllisterrel történő munkamegbeszélésen szó esett a román belpolitikai helyzetről, a kisebbségi kérdésekről, a nyelvi jogokról, az autonómiáról. Megbeszélték azt is, hogy milyen tétje lesz az EP-választásoknak az RMDSZ számára.

„Arra kértem David McAllister, hogy a maga eszközeivel, lehetőségeivel támogassa a Minority SafePacket, mert fontos, hogy Európa nyugati felében meghonosodott kisebbségi modellek az Európai Unión belül máshol is elfogadottá váljanak. Hogy ne legyen különbség az őshonos kisebbségekhez való viszonyulásban akkor, amikor Nyugat-Európáról beszélünk, és akkor, amikor a közép-kelet-európai államokról. Legyen ebben is jogharmonizációs kötelezettség, mint sok más területen” - magyarázta Kelemen Hunor.

Hozzátette, fontos, hogy a külügyi bizottság elnöke hogyan viszonyul ehhez a kérdéshez. "És legalább ugyanilyen fontos, hogy Németországban a CDU-n, a CSU-n, a kereszténydemokrata politikai pártcsaládon belül milyen álláspont fogalmazódik meg. A németek az elmúlt években minden egyes alkalommal támogatóink voltak, a Bundestagban a MSP-ről vitát is rendeztek és állásfoglalás is született. Nekünk ott erősítenünk kell, mert minden bizonnyal ez a kérdés a jövő évi parlamenti választások után napirendre kerül " - mondta az RMDSZ elnöke.








EZT OLVASTA MÁR?

X