A Iancu-szobornál gyülekeznek vasárnap a román ellentüntetők


-A A+

 Vasárnap délután 4 órakor, a Marosvásárhely főterén álló Avram Iancu szobornál gyülekeznek majd azok a román szélsőjobboldaliak, akik a Románia Föderalizálása Elleni Csoportosulás hívására azzal a céllal érkeznek a Maros-parti városba, hogy megzavarják az egy órával később kezdődő Székely Szabadság Napját.

iancu„Március 10-e legyen a román nacionalizmus újjáéledésének napja, amikor a románok egyesülnek, és együttes erővel állnak ellen”  – olvasható a Facebookon közzétett felhívásban. Az Avram Iancu képével illusztrált plakát jobb alsó sarkában fellelhető az Új Jobboldal szélsőséges szervezet védjegyévé vált máramarosi kereszt.

A „meghívóhoz" belinkeltek egy román nyelvű tárgyilagos cikket is, amelyben Biró Zsolt , a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke tájékoztat a székelyföldi autonómia érdekében meghirdetett megmozdulásról.

Az alig 229 követővel rendelkező Facebook-felhívás zömében szélsőségesen magyarellenes kommenteket váltott ki, többen visszasírták Avram Iancut, "a mócvidéki román forradalmárt, aki 1848-ban 40 ezer dél-erdélyi magyar lemészárolásával jeleskedett". Mások az ezekben a körökben szokásosnak számító „hazátlan” szitokszóval  szólítják fel az erdélyi magyarokat Románia elhagyására.

Többen a román politikusokat hibáztatják a jelenlegi helyzetért, ugyanis „mindent megadtak a magyaroknak”, akik most még többet akarnak. „Marosvásárhelyen alig hallani román szót a boltokban, az az érzésed, hogy Magyarországon vagy” – jegyezte be egy román nevű nő, aki később egy másik bejegyzésben már az ország elhagyására szólítja fel a magyarokat. „Amíg román kenyeret esztek, hajtsátok le a fejeteket és csókoljátok meg ROMÁNIA földjét” – fogalmaz.

A 17 órakor kezdődő Székely Szabadság Napjára - a szervezők becslése szerint - legalább tízezer tüntető érkezik Székelyföld teljes területéről. A távolról érkezők autóbuszai rendőri felvezetéssel jutnak a város szélétől a helyszínre.

A rendezvényen a Székely Nemzeti Tanács képviselői mellett a társszervező Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) több szónoka, valamint a Katalán Demokratikus Konvergenciapárt képviselője is beszédet mond. Izsák Balázs SZNT-elnök elmondta: a lehetőséget a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) is felajánlották, amely mindeddig nem kívánt élni vele.

A szónoklatok elhangzása után a Székely Vértanúk Emlékműve mellől a prefektusi hivatal elé vonul a tömeg, ahol petíciót adnak majd át a tüntetők nevében a kormány képviselőjének. Ezt követően az SZNT a Kultúrpalotában tart ünnepi rendezvényt, amelyen átadják a Gábor Áron díjakat. Az SZNT elismerését idén Pál Antal Sándor történész-levéltáros és a HSC Csíkszereda jégkorongcsapat kapja.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X