Novák: a versenyképességet figyelembe véve kell tandíjmentes helyeket leosztani


-A A+

Tévesnek és elhibázottnak tartja azt az elképzelést, amely mentén a tanügyminisztérium elosztaná a felsőoktatási intézmények között az államilag támogatott helyeket, és amely hátrányosan érinti az ország nagy múltú egyetemeinek jó részét – közölte Novák Csaba Zoltán.

Az RMDSZ-es szenátor szerint feltétlenül szükséges a szaktárca leosztási tervezetének újragondolása "oly módon, hogy annak fő szempontja az átláthatóság és az egyetemek színvonala, versenyképessége legyen, illetve a nagy hagyománnyal rendelkező felsőoktatási intézmények erősítése."

"Értékelendőnek tartjuk, hogy a tanügyminiszter elleni egyszerű indítvány beterjesztői fontosnak tartják felhívni a felsőoktatási problémára a figyelmet, ugyanakkor következtetéseik, megoldási javaslataik felszínesek. Nem a tárcavezető félévente történő leváltása fogja megoldani a felsőoktatás problémáit" – fogalmazott Novák.

 Álláspontjuk szerint jelen pillanatban célravezetőbb azt sürgetni, hogy a kormány illetékesei végezzék el a lehetséges korrekciókat, és az elkövetkezőkben vegyék figyelembe a felsőoktatási intézmények valós igényeit. "Ezért az RMDSZ mielőbbi méltányos és átlátható szempontok alapján történő újraosztást kér, a tanügyminiszter leváltását célzó egyszerű indítványt nem támogatjuk" – fogalmazott Novák hétfőn a szenátus plénumában a tanügyminiszter ellen beterjesztett egyszerű indítvány kapcsán.

Elítélik a politikai klientelizmust

A Szövetség Maros megyei törvényhozója felszólalásában hangsúlyozta, az RMDSZ határozottan elítél minden nemű politikai klientelizmust az oktatási és egyéb területen is, és csak olyan megoldást talál elfogadhatónak, amely megfelel a felsőoktatási rendszer reális elvárásainak.

Novák  kiemelte: „mivel jelenleg a romániai oktatás legsúlyosabb problémája egy közös, átfogó, következetes stratégia hiánya, a tanügyminiszterek pár havonta történő leváltása nemhogy nem megoldás, de gátolja a gondok orvoslását, az elkezdett intézkedések gyakorlatba ültetését, az oktatási törvény napjaink elvárásaihoz való igazítását. A tanügyi rendszer általános problémáira, illetve ezen belül a számunkra fontos anyanyelvű oktatás kihívásaira csak konstruktív hozzáállással, stabil és következetes oktatási politikával lehet megoldást találni."








EZT OLVASTA MÁR?

X