Carmen Dan: hat éve folyamatosan csökken a bűnözés Romániában


-A A+

A 2018-as az egymást követő hatodik év, amikor csökken a bűnözés Romániában - közölte kedden a belügyminiszter. Carmen Dan szerint a jelenlegi büntető törvénykönyv túl „jámbor” az erőszakot elkövetőkkel szemben, a gazdasági bűncselekményeket elkövetőket viszont „megbélyegzi”.

A tárcavezetőnek az erőszakos bűncselekmények helyzetéről kellett számot adnia a szenátus védelmi bizottsága előtt. A meghallgatáson Dan kiemelte, az év első négy hónapjában 40 000 személy ellen indult eljárás, közülük kétezret előzetes letartóztatásba helyeztek. Az első negyedévben 1,2 százalékkal csökkent a bűnözés 2017-hez viszonyítva - tette hozzá.

Jóval több családon belüli erőszakot jelentettek fel

A miniszter szerint bizonyos bűncselekménytípusok előfordulási aránya nőtt, másoké csökkent a 2018-as esztendő első három hónapjában. Tavalyhoz képest tízzel kevesebb, 57, emberölésre vonatkozó feljelentést jegyeztek, emberölési kísérletről pedig 65 feljelentés érkezett, 18-cal több, mint az elmúlt évben. A nemi erőszakos esetek száma 4,2 százalékkal csökkent (438 bűncselekmény), a rablásoké 3 százalékkal (807) esett vissza, az ütlegelés és egyéb erőszakos tettek száma viszont 3,7 százalékkal (19 900) nőtt, a családon belüli erőszakkal kapcsolatos eseteké pedig 8 százalékkal emelkedett (9 100 ilyen bűncselekmény).

Carmen Dan úgy véli, ez arra is visszavezethető, hogy a jelenleg érvényben levő büntető törvénykönyv csak két-három éves szabadságvesztéssel bünteti például az agressziót, a családon belüli erőszakot, ezzel szemben hivatali visszaélésért akár 15 éves, adócsalásért pedig nyolc-kilenc éves börtönbüntetés is kiróható.„Vajon helyénvaló-e, hogy azokat, akik embereket vernek meg az utcán, akik erőszakosan, agresszíven lépnek fel többek között a törvény embereivel szemben is, nem veszik azonnal őrizetbe, nem tartóztatják le, a korrupciós bűncselekmények esetében azonban a bilincsek fesztiválja zajlik? Nem hiszem, hogy ez normális” - fogalmazott a belügyminiszter, hozzátéve, hogy a parlamenten is múlik az erőszakos bűncselekmények visszaszorítását célzó megfelelő megoldások megtalálása. 








EZT OLVASTA MÁR?

X