Emberiesség elleni bűncselekményekkel gyanúsítják Iliescut


-A A+

Az 1989-es forradalom idején elkövetett emberiesség elleni bűncselekményekkel gyanúsítja a katonai ügyészség Ion Iliescut – erről kedden tájékoztatta a volt államfőt. A közélettől visszavonult 88 éves politikus sem az ügyészségre érkezéskor, sem távozáskor nem nyilatkozott az újságíróknak.

Az ügyészek szerint Iliescu hatalmát és büntetőjogi felelősségét az általa adott katonai parancsok igazolják. A vádhatóság közleménye szerint 1989. december 22-én, a népharag elől Bukarestből elmenekülő Nicolae Ceaușescu kommunista diktátor távozása után nem keletkezett hatalmi űr: a Ion Iliescu vezetésével létrejött Nemzeti Megmentési Front (FSN) gyakorolta a törvényhozói és végrehajtó hatalmat, amíg a FSN elnökét egy december 27-i törvényrendeletben államfői jogkörökkel fel nem ruházták, és meg nem alakult a Petre Roman vezette kormány.

Az új katonai parancsnokság koordinátoraként Ion Iliescu nevezte ki az új védelmi minisztert, döntött egy rögtönítélő katonai bíróság létrehozásáról, amelynek ítélete alapján kivégezték a Ceaușescu-házaspárt.

A volt államfőt felelősség terheli a több száz ember halálát és több ezer sebesülését okozó katonai diverzió előidézésében – tudatta az ügyészség, amely szerint Iliescuék zavarkeltés céljával vezényelték utcára az egymásról nem tudó, és több esetben egymásra is tüzet nyitó katonai alakulatokat, a civileket önvédelemre szólították fel a televíziós felhívásokban, a terrorista pszichózis kialakításával és fenntartásával pedig hatalmuk igazolására törekedtek.

Ion Iliescu ügyvédje annyit mondott a sajtónak, hogy a volt államfő ártatlannak tartja magát. Hozzátette: a forradalom idején senki nem gondolt arra, hogy 30 évvel később olyasmiért vonják majd felelősségre, ami akkor „teljesen korrektnek és tisztességesnek” tűnt.

Romániát az Emberi Jogok Európai Bírósága kötelezte arra, hogy szolgáltasson igazságot az 1989-es események sebesültjeinek, az áldozatok hozzátartozóinak. A korábbi nem hivatalos statisztikai adatok szerint a Temesvárról induló, a kommunista diktátor bukásához vezető 1989-es forradalom napjaiban 1142-en vesztették életüket és 3138-an sebesültek meg, túlnyomó többségük a diktátor elűzése után, amikor a lakossággal elhitették, hogy „terrorista” mesterlövészek lövöldöznek az utcákon Ceaușescu hatalmának helyreállítása érdekében.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X