Teodorovici: előbb valljon színt Johannis


-A A+

Választ vár Klaus Johannis államfőtől arra, hogy szerinte mi történik az igazságszolgáltatásban. Amíg erről nem értesül, nem tud fizetésekről és nyugdíjakról tárgyalni vele – ezt a Victoria-palotában tartott sajtótájékoztatóján mondta Eugen Teodorovici pénzügyminiszter.

A tárcavezető azt is kifejtette: alaposan áttanulmányozta az alkotmánynak az elnök hatáskörét taglaló részét, de nem talált benne olyan előírást, amely megindokolná az ország pénzügyi és adópolitikájával kapcsolatos legutóbbi nyilatkozatait, illetve a kormányhoz intézett kérdést, amelyben arról érdeklődik, van-e pénz év végéig fizetésekre és nyugdíjakra. 

„Az elnöknek az alkotmány 80-as cikkelye alapján biztosítania kell a közhatóságok megfelelő működését. Fontos lenne választ kapni az államfőtől egy igen egyszerű és indokolt kérdésre: mit gondol arról, ami manapság az igazságszolgáltatásban történik” – kérdezte Teodorovici, aki szerint Romániában jogtalanul ülnek börtönben emberek, és ez azt jelenti, hogy változtatni kell a törvényeken, mechanizmusokon, intézményeken és felfogásokon. „Amíg nem kapok választ erre, nem tárgyalhatunk semmi egyébről, sem a nyugdíjakról, sem pedig a fizetésekről” – tette hozzá a pénzügyminiszter.

Klaus Iohannis államfő kedden szólította fel a kormányt: közölje világosan, mik a tervei a nyugdíjrendszer második pillérével, a kötelező magánnyugdíjalappal, van-e elegendő pénz az államkasszában az idei bérek és nyugdíjak kifizetésére.

A címlapfotó forrása: Politica Broaștei


 








EZT OLVASTA MÁR?

X