Cseke Attila: előbb a decentralizáció, utána a régiók
A közigazgatási átszervezés első szakaszának a decentralizációnak kell lennie – ezt az álláspontot képviseli majd Cseke Attila a regionalizálást előkészítő országos konzultatív tanácsban, melyben parlamenti és önkormányzati politikusok mellett szakemberek is részt vesznek.
A Bihar megyei képviselőt ezen a héten delegálta az RMDSZ a kormány által létrehozott testületbe. Cseke Attila a maszol.ro-nak pénteken elmondta: a decentralizációhoz nem szükséges alkotmánymódosítás, csupán törvénymódosítás, és ennek meg kell előznie „a különböző régiós térképekről zajló vitákat”.
Emlékeztetett arra, hogy egy 2006-os kerettörvény alapján két területen, az egészségügyben és a tanügyben már beindult a központi hatáskörök átruházása a helyhatóságokra, a kormány pedig ígéretet tett arra, hogy a folyamat nem áll le. „Ha komolyan gondoljuk az önkormányzatok szerepét, akkor júniusig a decentralizálásnak minél több területen végbe kell mennie” – magyarázta.
Cseke szerint a közigazgatási átszervezés második szakaszában kell majd az alkotmányba belefoglalni a régiót, mint közigazgatási egységet. Ez a szakasz szeptember-októberben zárulna le, ha megszavazzák a referendumon is az alkotmányt. A képviselő úgy véli, csak mindezek után harmadik lépésként kerülhet szóba a közigazgatási átszervezésről szóló törvény kidolgozása, a régiós térkép megrajzolása.
Liviu Dragnea kormányfő-helyettes egy korábbi sajtótájékoztatón elmondta: a konzultatív tanács feladata a közigazgatási régiók profiljának megrajzolása lesz hatástanulmányok alapján. Emelett létrehoznak egy tárcaközi bizottságot is, amelyben a közigazgatási folyamatban érintett minisztériumok kapnak helyet. E testületre hárul majd az a feladat, hogy a Konzultatív Tanács javaslatait törvényekbe, jogszabályokba foglalja.
- 34934 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34936 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34936 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34938 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34939 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34939 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni