FRISSÍTVE - Klaus Johannis köteles leváltani a DNA főügyészét


-A A+

FRISSÍTVE: Alkotmányos természetű jogi konfliktust idézett elő az államhatalmi ágak között az államfő azáltal, hogy elutasította az igazságügyi miniszternek a korrupcióellenes ugyészség (DNA) főügyésze, Laura Codruţa Kövesi leváltására irányuló javaslatát – állapította meg szerdai ülésén az alkotmánybíróság. FRISSÍTÉS: Klaus Johannis köteles leváltani Kövesit.

A taláros testület elnöke, Valer Dorneanu az ülés után közölte: a döntést hamarosan nyilvánosságra hozzák, és közölni fogják az államfő által követendő lépéseket is. A stiripersurse.ro portál az alkotmánybíróságból származó forrásokra hivatkozva azt írta: Klaus Johannist arra kötelezik a bírák, hogy aláírja a Laura Codruţa Kövesi leváltásáról szóló elnöki rendeletet.

Az első román sajtókommentárok szerint az alkotmánybíróság határozata meglepetés, mert ellentmond a taláros testületnek a korábbi hasonló ügyekben hozott döntéseivel. Arról nem is beszélve, hogy a szerdai döntés voltaképpen alárendeli a korrupcióellenes ügyészséget az igazságügyi miniszternek. A tárcavezető ugyanis e szerint bármikor leválthatja a DNA vezetőjét, a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) véleményezésétől és az államfő álláspontjától függetlenül.

FRISSÍTÉS: Az alkotmánybíróság szerdán közzétette a döntését, amelyben útmutatást is adott az alkotmányos természetű jogi konfliktus feloldására. E szerint az államfő köteles aláírni a Laura Codruţa Kövesi leváltására vonatkozó elnöki rendeletet.

Alkotmánybírósági források szerint a bírák 6-3 arányban döntöttek arról, hogy az államfő elutasító magatartása alkotmányos természetű jogi konfliktust váltott ki az államhatalmi ágak között. A stiripersurse.ro úgy tudja: Livia Stanciu, Daniel Morar és Mircea Ştefan Minea volt azon az állásponton, hogy a Klaus Johannisnak alkotmányos jogában állt elutasítani Kövesi leváltását. Varga Attila, az RMDSZ volt képviselője a többséggel együtt szavazott. Daniel Morar korábban a DNA főügyésze volt, és a sajtó Laura Codruţa Kövesi ellenlábasaként tartja számon.

Tüntetések lesznek, a kormánypártok jubilálnak

Az alkotmánybíróság döntésére a #rezist mozgalom tagjai reagáltak, akik tüntetéseket helyezetke kilátásba a DNA főügyészének védelmében. Az első demonstrációt szerda estére hirdették meg Temesvárra. Tudore Toader igazságügyi miniszter a Facebook-oldalán kommentálta a számára kedvező hírt.

A tárcavezető szerint az alkotmánybíróság döntése arra az elvre alapul, miszerint az ügyészek az igazságügyi minisztérium fennhatósága alá tartoznak. Toader emlékeztetett: az alkotmány értelmében az ügyészek az igazságügyi minisztérium fennhatósága alatt folytatják tevékenységüket. "Románia elnökének nincs semmiféle törvényi felhatalmazása a magas rangú ügyészek szakmai és menedzseri kompetenciáinak felmérésére, ellentétben az igazságügyi miniszterrel, akinek ez az alkotmány szerint a hatáskörébe tartozik" - olvasható a bejegyzésben. 

A legfőbb ügyészség várja az indoklást

A legfőbb ügyészség tudomásul vette az alkotmánybírósági döntést, miszerint konfliktus alakult ki az államhatalmi ágak között a DNA-főügyész menesztését megtagadó államfői döntés nyomán, és várja a taláros testület indoklását - közölte a legfőbb ügyészség a Facebook-oldalán.

Tăriceanu: az államfőnek zöld utat kell adnia

Tekintetbe véve az alkotmánybíróság szerdai döntését, az államfőnek zöld utat kell adnia az igazságügyi miniszter által megfogalmazott, a DNA-főügyész menesztését szorgalmazó kérésnek - jelentette ki Călin Popescu-Tăriceanu, a szenátus, valamint a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) elnöke.

Tăriceanu a szenátusban fejtette ki, hogy az alkotmánybírósági döntés gyakorlatilag nem tett mást, csak aláhúzta azt az alkotmányos elvet, miszerint az ügyészségek az igazságügyi minisztérium fennhatósága alatt működnek. Az államfőnek csak az a szerepe, hogy megerősítse, súlyt adjon a vezető tisztségben levő ügyészek kinevezésének vagy leváltásának, de nem lehet döntő szava ezekben a kérdésekben, mert az ügyészek munkájának megítélése az igazságügyi tárca hatáskörébe tartozik - jelentette ki az ALDE elnöke.

"Örülök ennek a döntésnek, reméltem, hogy így alakul, de türelmetlenül vártam az alkotmánybíróság álláspontjának megfogalmazását, mert ez tisztáz egy sor kérdést, amelyek a múltban zavart és vitákat keltettek. (...) A tisztségből való visszahívást az igazságügyi miniszter dönti el, és ezt semmiképpen sem cáfolhatja meg államelnök. Az államfőnek zöld utat kell adnia a DNA-főügyész leváltására vonatkozó kérésnek" - mondta szerdán Călin Popescu-Tăriceanu. 

Barna: az alkotmánybíróság már nem Romániáé, hanem a PSD-é

Románia Alkotmánybírósága immáron nem az országé, hanem a Szociáldemokrata Párté - állapította meg szerdán Dan Barna, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke a testület szerdai döntését követően. "Romániát elkobozták - az államfőből jegyző lett. Az alkotmánybíróság immár nem az alaptörvényt védi, hanem újraírja az alkotmányt néhány büntetőügyes személyes érdeke szerint, akik - az igazságszolgáltatás függetlenségének szétverése árán - megpróbálják menteni a bőrüket. Románia érdeke, hogy független igazságszolgáltatása legyen, független bírókkal és ügyészekkel, nem olyanokkal, akik politikusoknak vannak alárendelve, akárkik is legyenek ezek. Márpedig az alkotmánybíróság döntésének a következménye az lesz, hogy az ügyészeket a kormánypártnak rendelik alá" - írta Facebook-bejegyzésében Dan Barna.

Az USR elnöke szerint Liviu Dragnea, Tudorel Toader és "cinkostársaik" azt szeretnék, hogy Románia kilépjen az Európai Unióból, hisz az ügyészek politikamentes kinevezése egyik alapvető csatlakozási feltétel volt. Emlékeztetett: az USR benyújtott egy törvénymódosító indítványt, amely politikamentessé tenné az alkotmánybíróságot, de a Szociáldemokrata Párt és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége alkotta 'aljas' koalíció elutasította ezt.

Băsescu: az igazságszolgáltatás a 2004-es szintre süllyedt vissza

Az alkotmánybíróság a 2004-es szintre süllyesztette vissza az igazságszolgáltatást, megsemmisítve a 14 év alatt a rendszer függetlenségének megerősítése terén elért fejlődést - állapította meg szerdán Traian Băsescu.

Dragneának és Tăriceanunak sikerült beteljesítenie az egykori Szociálliberális Unió (USL) vágyálmát: "nem szereztük meg a hatamat addig, amíg nem uraljuk az igazságszolgáltatást. Az alkotmánybíróság egy ritka aljas döntést hozott a Toader-Kövesi-vitában. Ezzel alárendelte az ügyészeket a politikumnak (...), és visszasüllyesztette az igazságszolgáltatást a 2004-es szintre, amikor a büntetőügyekben a Szociáldemokrata Párt (PSD) székházában hoztak ítéleteket (...). Tulajdonképpen megsemmisítette azt a fejlődést, amelyet 14 év alatt ért el az ország el az igazságszolgáltatás függetlenségének megerősítése terén" - írta Facebook-bejegyzésében Traian Băsescu.

A PMP elnöke rámutat, nem állítja, hogy az igazságszolgáltatás 'a maga függetlenségében' nem hurcolt meg és nem ítélt el ártatlan embereket, de ezt 'nem az ügyészek politikai alárendelésével, hanem törvényekkel és az európai uniós irányelvek gyakorlatba ültetésével kell korrigálni".

"Codruţa, go home"

Az alkotmánybíróság döntése világos, ami Laura Codruţa Kövesit illeti - véli Florin Iordache, az igazságügyi törvények módosításáért felelős parlamenti különleges bizottság elnöke. "Ha már mindenki angolul beszél, akkor az alkotmánybíróság mai döntését három szóban lehet összefoglalni: Codruţa, go home! (Codruţa, takarodj!). Várjuk az indoklást, de azt gondolom, hogy innentől kezdve a dolgok világosak: az igazságügyi miniszter javaslatára tekintettel kell lennie az Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) ügyészi részlegének és ezt követően kerül az államfő elé" - nyilatkozta Iordache a parlamentben.

Véleménye szerint az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) főügyészének becsületből is le kellene mondania. "Az alkotmánybíróságnak voltak olyan döntései, amelyek tetszettek nekünk, ez is az, például, és voltak olyanok, amelyek nem tetszettek, de az alkotmánybíróság döntései mindenkire kötelezőek, ha tetszik, ha nem" - mondta Iordache, aki szerint az államfő is "ennek megfelelően fog cselekedni".

Az előzmények

Miután a kormánykoalíció a korrupcióellenes ügyészek visszaéléseiről szóló sajtóleleplezésekre hivatkozva egyre hangosabban követelte Kövesi menesztését, az igazságügyi miniszter februárban egy húszpontos "bűnlajstromot" olvasott Kövesi fejére, és leváltását kezdeményezte, azt állítva, hogy a főügyész önkényesen, hatáskörét túllépve, alkotmánysértő és törvénytelen módon vezeti a DNA-t.

Romániában az ügyészségi vezetőket az államfő nevezi ki és váltja le az igazságügyi miniszter javaslata alapján. Johannis azt mondta: nem győzték meg a miniszter érvei, ezért nem hajlandó elmozdítani a főügyészt, de a kormány szerint erre nem lett volna joga, emiatt bepanaszolta az alkotmánybíróságnál.

Az államfő - és az őt támogató ellenzék - szerint a közvetlenül megválasztott államfőnek mérlegelési lehetősége is kell legyen egy ilyen döntésnél, nem lehet csak "közjegyzői" szerepe egy kinevezésnél. Toader azonban - aki korábban maga is alkotmánybíró volt - azzal érvelt, hogy az államfőnek nem hatásköre az ügyészségi vezetők munkáját menedzseri és szakmai szempontból kiértékelni, tehát leváltásuk esetében nem bírálhatja felül az igazságügyi minisztert.

Az alkotmánybíróság döntései Romániában is kötelező érvényűek, de ebben az esetben elvi állásfoglalásról van szó. Amikor a taláros testület megállapítja, hogy alkotmányos természetű jogi konfliktus állt elő két hatalmi tényező között, az alkotmánybírák általában nem a konkrét esetre írnak elő kötelező érvényű megoldást, hanem a konfliktus megismétlődésének elkerülésére adnak útmutatást.

Cikkünk frissül








EZT OLVASTA MÁR?

X