FRISSÍTVE - „Tolvaj szervezők!” – kihívta a rendőrséget Dan Tanasă a bálványosi ET-fórumon


-A A+

FRISSÍTVEHelyszínelt a rendőrség csütörtökön Bálványosfürdőn, az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa által szervezett konferencia helyszínén. A hatóságokat a magyarellenes megnyilvánulásairól ismert Dan Tanasă, hívta ki arra hivatkozva, hogy eltűntek az általa hozott tájékoztató anyagok a konferenciaterem előcsarnokából. 

A résztvevők meglepetésére a magyerellenes kirohanásairól ismert blogger, Dan Tanasă és a Szociáldemokrata Pártból (PSD) kizárt Cătălin Ivan EP-képviselő is megjelent csütörtök délelőtt Bálványoson az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa önkormányzati bizottságának ülésén. Egy doboz román nyelvű könyvet vittek magukkal, mert – mint fogalmaztak – nehezményezik az eddigi egyoldalú, magyar nyelvű tájékoztatást a rendezvényről – jelentette helyszíni tudósítónk.

A székely zászlók és magyar feliratok elleni perek tucatjait elindító Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) vezetője a sajtónak elmondta: Cătălin Ivannal képviselővel együtt azért akartak részt venni a rendezvényen, hogy a magyar fél "irredenta propagandáját" próbálják ellensúlyozni a tájékoztató anyagaikkal. Az előcsarnokba kitett szórólapjaik és könyveik azonban tíz perc alatt eltűntek, anélkül, hogy eljutottak volna a konferencia résztvevőihez.

A konferencián Cătălin Ivan is felszólalt, és sérelmezte, hogy egyoldalú tájékoztatást kapnak az ET-kongresszus résztvevői. Elmondta: a székelyeknek is árt, hogy nem tanulnak meg románul, és emiatt nem mehetnek Románia más tájaira dolgozni, amikor egyre erősebb a munkaerőhiány az országban. A képviselő azt is sérelmezte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és más magyarországi politikusok eljönnek Erdélybe, és arra intik az erdélyi magyarokat, hogy ne tiszteljék a román nemzeti ünnepet. 

Tamás Sándor: provokálni jöttek

„Nem is számítottunk másra, mint nagyfokú intoleranciára, amikor megláttuk, hogy bejelentkezett a rendezvényre az általunk régről ismert Dan Tanasă és Cătălin Ivan EP-képviselő, aki ugyanazt a mundért hordja. Meggyőződésünk volt, hogy provokálni jönnek, és ez be is igazolódott” – nyilatkozta az incidensről a Maszolnak Tamás Sándor.

A háromszéki tanácselnök cáfolta, hogy bárki "ellopta" volna Dan Tanasă könyvének, illetve a Hargita, Kovászna és Maros Megyei Románok Civil Fóruma kiadványának példányait. Valójában csak annyi történt, hogy széthordták a rendezvény résztvevői. „Ebben a pillanatban is látható belőlük több példány a regisztrációs asztalnál, a konferenciaterem előtt, illetve a konferencia egyes résztvevőinél” – magyarázta a politikus.

Tamás Sándor megjegyezte, maga is elvett egy példányt Dan Tanasă könyvéből. „Nem vetemedtem arra, hogy dedikálást kérjek a szerzőtől. Ezt Sógor Csaba EP-képviselő megpróbálta, de durva elutasításban volt része” – számolt be a tanácselnök. Hozzátette: fültanúja volt annak, amikor Dan Tanasă felhívta a rendőrséget. "Akkor azt mondta, hogy 150 könyvet loptak el tőle a konferencián, amikor kiérkeztek a rendőrök, már 200 példányról beszélt. Ellenőrizhetetlen, hogy hány kiadványt hozott magával. Meggyőződésem, hogy ezt csak ürügyként használta fel a cirkuszkeltésre" – jelentette ki.

A székelyföldi politikus sejtése szerint Dan Tanasă bálványosi provokálási akciója mögött egy egész apparátus állhat, amelyik kiképezte a magyarellenes bloggert és munícióval is ellátta. „Ez csak egy lufi. Kérdés, hogy mikor fog kipukkadni” – sommázott a politikus.

A rendezvényről egyébként nem kizárólag magyar nyelven kommunikáltak, itt van például egy román nyelvű beharangozó, itt pedig egy beszámoló. 








EZT OLVASTA MÁR?

X