Magyar alpolgármestere lett Dévának


-A A+

Pogocsán Ferdinánd, az RMDSZ tanácsosa tölti be keddtől Déva alpolgármesteri tisztségét. A helyi tanács azt követően választotta meg Pogocsánt alpolgármesternek, hogy elődjét, Răzvan Mareşt (PSRO - Román Szociális Párt) leváltották tisztségéből.

Răzvan Mareş leváltását a Nemzeti Liberális Párt (PNL) öt tanácsosa, egy RMDSZ-es tanácsos és egy PSRO-képviselő javasolta, akik szerint Mareş „feszültséget keltett” a szakbizottsági üléseken és a helyi tanács plenáris ülésein, illetve a polgármesteri apparátuson belül is. A leváltott alpolgármester bejelentette, hogy a közigazgatási bíróságon támadja meg a tanács döntését.

Az újonnan megválasztott RMDSZ-es alpolgármester azt nyilatkozta, hogy európai várossá szeretné fejleszteni Dévát. „Ugyanúgy fogok együtt dolgozni a helyi tanácsosokkal, mint eddig. Az önkormányzatnál dolgozni fogunk, több tett és kevesebb beszéd lesz. Minden negyedet egyformán fogunk kezelni, mert modern, tiszta, európai várost szeretnék” – mondta.

A dévai tanácsot 21 képviselő alkotja, hatot a PSRO, ötöt a Szociáldemokrata Párt (PSD), ötöt a Nemzeti Liberális Párt (PNL), kettőt a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE), kettőt az RMDSZ színeiben választottak meg. Egy tanácsost felfüggesztettek tisztségéből. 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X