Közigazgatási törvénykönyv: új jövedelemforráshoz jutnak az önkormányzatok


-A A+

Az új közigazgatási törvény kidolgozásával megbízott parlamenti különbizottság elfogadta az RMDSZ által megfogalmazott előírást, amely szerint a megyei és helyi önkormányzatoknak is bevételt kell biztosítani a felszíni kitermelésekből származó koncessziós díjakból.

A bizottsági vitában Cseke Attila szenátor azzal érvelt, hogy a helyi autonómia elve csak akkor érvényesülhet maradéktalanul, ha az önkormányzatok a jelentős döntési függetlenség és kezdeményezési szabadság mellett megfelelő pénzügyi forrásokkal is rendelkeznek terveik megvalósításához.

Eddig a koncessziós szerződésekből származó díj teljes mértékben az állami költségvetésbe került, és az önkormányzatok elestek ettől a bevételforrási lehetőségtől, amelyből fejlesztési munkálatokat finanszírozhattak volna.

A törvénymódosítás nyomán az RMDSZ javaslatára a koncessziós díj 40 százalékát utalják annak a megyének a költségvetésébe, amely területén a felszíni kitermelés folyik, 40 százalékot kap az érintett helyi önkormányzat, és a díj 20 százaléka kerül az állami költségvetésbe.

„Az önkormányzatoknak a befolyó pénzösszegből lehetőségük lesz fejleszteni, leromlott útjaikat javítani. Erre szükség is van, hiszen a felszíni kitermeléssel foglalkozó vállalatok – kőfejtők, kavicsbányák – nagyon sok infrastrukturális gondot okoznak, lerontják az utakat. Azáltal, hogy ezután az önkormányzatokat is megilletik bevételi források a koncessziós díjakból, nemcsak egyfajta kompenzációhoz jutnak, hanem akár fejlesztésekre is fordíthatnak ezekből az összegekből” – idézte a szenátort az RMDSZ hírlevele.

A közigazgatási törvény bizottsági vitája a héten zárul. Ezt követően kerül a tervezet a szenátus plénumába, amely első házként szavaz a tervezetről.








EZT OLVASTA MÁR?

X