Székely autonómiáért tüntettek Vásárhelyen és világszerte


-A A+

Incidensek nélkül ért véget Marosvásárhelyen a székely szabadság napjára meghirdetett autonómiatüntetés, melyen a rendőrség szerint ötezren, a szervezők szerint harmincezren vettek részt. Tény az, hogy soha ennyi ember nem gyűlt ott össze 1990 óta a Postaréten, amióta a március 15-i évfordulót szabadon lehet ünnepelni.

Lehurrogták a román zászlót

Annak ellenére, hogy szélsőjobboldali román csoportok az Avram Iancu szobor előtt délután négy órára találkozót hirdettek a Facebookon, a találkozó helyszínén senki nem volt 15 járőröző csendőrön kívül. Később azonban, a főtéren egy tucatnyi személyből álló, román nemzeti lobogóval és szalagokkal felszerelt csoport próbált bevegyülni a székely autonómiatüntetők közé, ám a csendőrség pillanatok alatt szétoszlatta őket, a többség nem is vett tudomást arról, hogy valami történt, vagy készülődött volna környezetükben.autonómiatüntetés roman szelsosegesek ae

Az autonómiatüntetés résztvevői is békésen demonstráltak. A Postarétről a Főtérre menetelő tömegben a székely és magyar zászló mellett felbukkant néhány Árpád-sávos lobogó is, illetve gyakran felzúgott a „vesszen Trianon!” is. Az egyik tömbház negyedik emeleti erkélyéről egy piros-sárga-kék zászlót lengetett ki valaki, ami óriási felzúdulást keltett a tömegben.autonómiatüntetés roman zaszlo ae

A Székely Vértanúk Emlékoszlopánál jóval öt óra előtt gyülekezni kezdett a tömeg, az eső ellenére is sokan voltak, megtelt a közeli domboldal, a tér az emlékoszlop körül. A Székely Vértanúk utcájában, az emlékműhöz vezető sétányon nemzeti szimbólumokat, zászlót, jelvényeket lehetett vásárolni. A székely zászlót kis, közepes és nagy méretben, 10, 20, 50, illetve 80 lejért árulták.autonómiatüntetés ae emlekmu

Elsőként Mark Gafarot Monjo, a Katalán Demokratikus Konvergenciapárt képviselője szólt a jelenlevőkhöz. A katalán függetlenségpárti alakulat támogatásáról biztosította a székelyek harcát, felelevenítve mindazokat a lépéseket, amelyek elvezettek oda, hogy a nyolc milliós katalán nemzet idén a Spanyolországtól való elszakadásról tarthat népszavazást.

Szimpátiatüntetés Münchenben. Tüntetést tartottak Székelyföld autonómiájáért vasárnap Münchenben is a román főkonzulátus előtt.A Hunnia Baráti Kör szervezésben tartott demonstráción a vártnál jóval többen, mintegy 250-en vettek részt - tájékoztatta telefonon az MTI-t Hahn-Seidl Alida, a németországi magyar civil szervezet tagja, a tüntetés egyik szervezője. A demonstrálók közül mintegy hatvanan székely zászlót, többen pedig táblákat tartottak a magasba, amelyeken például az volt olvasható angol nyelven, hogy "Önrendelkezést Székelyföldnek!" - mondta a szervező. A székely szabadság napján megrendezett marosvásárhelyi megmozdulással egy időben tartott müncheni szimpátiatüntetésen felolvasták a Székely Nemzeti Tanács követeléseit tartalmazó petíciót, amelyet a demonstráció résztvevői aláírtak. A petíciót a tüntetés végén bedobták a román főkonzulátus postaládájába. A járókelők között az autonómia ügyét német nyelven ismertető szórólapokat osztottak szét - mondta Hahn-Seidl Alida.

autonómiatüntetés katalán ae„Ezt a mozgalmat Katalónia jól ismeri, és még nem felejtette el. Egy olyan nemzet tagjaként, akinek nyelvét, kultúráját évszázadokon keresztül üldözték, rendkívül közel érzem magam a székely néphez" - mondta. Hozzátette, biztos abban, hogy remek jövő áll a székelyek előtt, akiknek sosem szabad szégyellniük kultúrájukat. "Autonómiát Székelyföldnek, Isten óvja a székely népet" - mondta magyar nyelven.

Üzenetet küldött a tüntetőkhöz Luis Durnwalder, Dél-Tirol kormányzója, aki emlékeztetett, hogy az észak-olaszországi tartományban évtizedekre volt szükség ahhoz, hogy a mostani példaértékű autonómiát kikényszerítsék Rómától.„A kisebbségeknek türelemre van szükségük” – fogalmazott a németajkú dél-tiroliak kormányzója.

Kétezren tüntettek a budapesti román nagykövetség előttbudpest. Több mint ezren gyűltek össze vasárnap délután Budapesten, a román nagykövetség épülete előtt a Székelyföldért Társaság által szervezett, a székely autonómiatörekvéseket támogató tüntetésen. A demonstráció miatt a XIV. kerületi Thököly út Dózsa György út és Stefánia út közötti szakaszának felét zárták el kordonokkal. Itt korábban a BKV buszokat átengedték, de többen a kordonokon kívül gyűltek össze, ami már a tömegközlekedést is akadályozza. A demonstráción minden korosztály képviselői - idősek és kisgyermekek egyaránt - megjelentek. A tömegben számos székely zászlót látni, több magyar zászló is van, sokan árpádsávos zászlóval érkeztek.

A Baszk Nemzeti Párt elnöke, Euzko Alderdi ugyancsak levélben dicsérte meg a székely autonómiapártiakat, amiért nemzeti méltósággal állnak ellen a beolvasztási kisérleteknek. Reményét fejezte ki az iránt, hogy az autonómiatüntetés meghozza a gyümölcsét.

Az erdélyiekhez hasonló cipőben járó felvidéki magyarság üzenetét Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke küldte el. „Régóta tudjuk, hogy a Kárpát-medencei magyarok sorsa azonos. Mi már elszenvedtük a régiósítás folyamatát, azóta száztízezerrel vagyunk kevesebben, mint 1990-ben. A félmillliós közösségünkre nézve ez drámai. A különböző autonómiaformák léte nélkül Szlovákiában a magyarság létének vége. Szolidaritást vállalunk a marosvásárhelyi tüntetőkkel, hiszen a problémánk közös" – írta Berényi.

Izsák: Románia ne féljen tőlünk

 „Autonómiát, autonómiát!” skandálással fogadták a tüntetők Izsák Balázst, a Székely Nemzeti Tanács elnökét: „Óvatos becsléssel mondtam, hogy tízezren leszünk. Tárgyilagos becslések szerint azonban közel harmincezren vagyunk” - mondta Izsák.autonómiatüntetés ae 01

Az SZNT-elnöke kifejzette, a székelységnek elemi joga békességgel tüntetni az autonómiáért, „itt Marosvásárhelyen, a székelyek örök fővárosában". Üzent a bukaresti hatóságoknak is a tervezett régiósítással kapcsolatban, felróva nekik azt, hogy a magyaroktól való félelmük miatt vonakodnak ésszerű határok mentén megvalósítani Románia területi újraosztását.

Megmozdulások észak-amerikai nagyvárosokban. Észak-Amerika több nagyvárosában tartottak vasárnap megmozdulásokat a székely autonómia ügye melletti szolidaritás jegyében. Clevelandben, a Vatikán által tavaly újranyittatott Szent Imre magyar katolikus templom területén mintegy másfél százan gyűltek össze, hogy támogassák Székelyföld autonómiájának ügyét - tájékoztatta telefonon azt MTI-t a Csíkszeredából származó Csibi Lóránt, az esemény szervezője, a városban működő Bocskai Rádió főszerkesztője. Csibi Lóránt az összegyűltek előtt, akik elénekelték a magyar és a székely himnuszt, egyebek mellett ismertette a közigazgatás átszervezésére irányuló román kormányzati szándékot. Az eseményen támogatási nyilatkozatot olvastak fel, aláírásokat gyűjtöttek. Az Egyesült Államokban Los Angelesben, New Yorkban, Washingtonban, illetve Kanadában Ottawában és Torontóban hirdettek meg hasonló megmozdulásokat, több helyen a városban működő román képviselet elé.

„Egyedül a teremtő Istent féljük, de másnak nincs oka félni tőlünk. Székelyföld autonómiája nem más, mint a székely nép törvények által szavatolt szabadsága. Nem azt kell keresnünk, mi a legtöbb, amit megengednek nekünk" - fogalmazott Izsák Balázs. Hozzátette, a régiós felosztásról szerinte csakis az adott területeken élők megkérdezésével lehet dönteni, népszavazással. "Mi azt akarjuk, hogy a nyolc székely székből álló Székelyföld önálló közigazgatási egység legyen. Ha mi magunk állunk elő ettől eltérő elképzeléssel, akkor az önfeladást választottuk" - mondta Izsák.

Tőkés: flamandok szolidarizáltak Brüsszelben

"Most érkezett telefonon a hír, hogy Brüsszelben a magyar tüntetőkhöz csatlakoztak a flamandok, együtt vonultak ki a román nagykövetség elé" – tüzelte a jelenlevőket Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) fővédnöke. „Kölcsey Ferenc szülőföldjéről érkeztem, fontos, hogy a székelyek mellett ne feledkezzünk meg partiumiakról és a közép-erélyiekről sem, az ő szabadságukért is harcolunk. Meg kell szüntetnünk Trianon következményeit, a trianoni sebek gyógyulására van szükség!" - hangoztatta Tőkés.autonómiatüntetés tokes ae

"Az autonómia létfeltétele nemzeti közösségünk életének. Olyan, mint a természet számára a víz, a levegő, a napfény" - mondta Tőkés. Köszönetet mondott azoknak az RMDSZ szervezeteknek, akik vették a bátorságot, és eljöttek Marosvásárhelyre.

"Legyen ez az év igazából az autonómia esztendeje!" - mondta a volt református püspök, majd énekelni kezdte a Kossuth-indulót: Éljen a magyar szabadság, éljen a haza! A tömeg vele énekelt.

Londonban nem engedték a tüntetőket a román követség elé. Londonban a rendőrség nem engedte a román nagykövetség elé a székely autonómiáért tüntetőket. Románia londoni nagykövetsége egy kerítéssel elzárt kis utcában van, a vasárnap délutáni demonstrációra érkezőket azonban a rendőrök egy szemközti szűk sétálóutcába terelték, ahol a résztvevőknek egy rácsokkal körülvett, kijelölt részen kellett gyülekezniük. Az MTI tudósítójának kérdésére a helyszínt biztosító rendőri egység vezetője elmondta: az intézkedést nem a román képviselet kérte, a nagykövetségnek otthont adó utca magánterületnek minősül, ezért ott nem lehet demonstrációkat tartani. A vasárnapi londoni megmozdulásra összegyűlt mintegy 120 résztvevő némi vita után tudomásul vette, hogy nem vonulhat a román képviselet elé, és a kijelölt kis utcában tartotta meg az egyórás rendezvényt. A tüntetők magyar és székely, valamint rovásírással ellátott árpádsávos lobogókat emeltek a magasba. Az egyik transzparensen a "Székelyföld nem Románia része" felirat volt olvasható. A tüntetők többször elénekelték a magyar és a székely himnuszt, és több alkalommal felhangzott a "Vesszen Trianon" jelszó is.

Biró köszöntötte a jelenlevő RMDSZ-eseket

Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke elmondta, nincs valós önrendelkezés, nincs autonómia, ezért folytatni kell a szabadságharcot. "Itt vannak az RMDSZ politikusai közül jónéhányan. Köszönjük a kiállásukat. Köszönöm az anyaországi szolidaritást!" - fogalmazott. Hozzátette, árulás volt a veszte a székely vértanúknak, sajnos árulók ma is élnek közöttünk: Bukarestben.

"Azt üzenték, nem idején való tüntetni, miközben a parlamenti képviseletünk súlytalan. Referendumot sem szervezhetünk. Jó lenne, ha megtudhatnánk, milyen eszközökkel érhetjük el az autonómiát. Lobogjanak a székely zászlók, hadd lássa ország-világ" - mondta Biró, hozzátéve, ki kell taszítani az árulókat. "Amikor Székelyföldet széthordják, nincs helye a halvérűségnek. Következetesség szükséges, és az elvek melletti kiállás. Városainkért, falvainkért, életbenmaradásért kell küzdenünk. Nyolc székely szék, egy közigazgatási egység. Nyolc egyenlő eggyel, ez az egységes Székelyföld, ennek megteremtése a célunk!"

Ötszázan vonultak fel Bécs központjábanbecsMintegy ötszázan vettek részt a székely önrendelkezésért szervezett tüntetésen vasárnap Bécsben. A résztvevők a román nagykövetség elé vonultak, ahol átadtak egy petíciót a diplomáciai képviselet egy munkatársának. Ebben arra szólították fel a román kormányt, hogy a magyar kormány bevonásával bocsátkozzon építő jellegű párbeszédbe a székelyek önrendelkezésének biztosításáról. A szervezők mintegy ötszáz főre, a rendőrség mintegy négyszázra becsülte a marosvásárhelyi és több más európai megmozdulással egy időben megtartott tüntetés résztvevőinek számát. Túlnyomórészt Ausztriában élő erdélyiek vettek részt a tüntetésen, ők az ország számos részéből, így például Bécsen kívül Grazból és Linzből érkeztek - közölte az MTI érdeklődésére a Bécsben élő, erdélyi származású Piroska Ferenc, a tüntetés megszervezésére létrejött Székely Szolidaritás Bizottság - Közép-Európa Fórum képviselője. A menet a Szent István-székesegyház (Stephansdom) elől indult a székely és a magyar himnusz eléneklése után és a belvároson keresztül vonult a román képviselet elé. A résztvevők - többen népviseletben - székely és magyar zászlókat, valamint Erdélynek autonómiát követelő transzparenseket vittek magukkal. A tömegben látni lehetett egy-egy árpádsávos zászlót és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom zászlóját is. A transzparensek között volt olyan is, amelyik arra emlékeztetett, hogy a jelentős számban német ajkúak lakta Dél-Tirol régiónak sikerült önrendelkezést elérnie Olaszországon belül. A város népes sétálóutcáján, a Kärtner Strassén vonuló menet résztvevői német nyelvű ismertetőket osztottak a járókelőknek a székelyekről.

Sánta: szabadságot a székelységnek!

"Mi, akik ma a Székely Szabadság napján összegyűltünk, kettős céllal vagyunk itt: egyrészt méltóképpen akarunk fejet hajtani azokért, akik 1854-ben életükkel fizettek a székely szabadságért, másodszor egyakarattal valljuk, hogy szükségünk van arra, hogy saját magunk rendelkezzünk önnön sorunk fölött. Szabadságot a székelységnek! Autonómiát a Székelyföldnek!" - fogalmazott Sánta Imre az Erdélyi Magyar Néppárt képviseletében.szekelyek

Az ünnepi köszöntők után Izsák Balázs SZNT-elnök felolvasta a naggyűlés petícióját - egy beadványt a román kormánynak, amely a székelyek követeléseit tartalmazta: Székelyföld területi autonómiája, amely nem sérti a román állam törvényeit, sem pedig a székelyföldi románok érdekeit, a székely jelképek üldözésének befejezését, teljes és tényleges szabadságot követlenek minden lakosnak. A tömeg egy emberként fogadta el, hogy a petíciót Románia kormánya elé terjessze az SZNT.

Az esemény a magyar és a székely himnusz eléneklésével valamint a székely vértanúk emlékművének megkoszorúzásával zárult. A bukaresti kormányt helyi szinten képviselő prefektusi hivatal szolgálatos tisztviselője átvette a tüntetés szószólóitól a demonstráción közfelkiáltással elfogadott beadványt, de az ajándékba hozott székely zászlót már nem.

Mit követel a székely nemzet? A demonstráció résztvevői a dokumentum szerint területi autonómiát követelnek a Székelyföldnek. Követelik továbbá, hogy a Székelyföld alkosson önálló fejlesztési régiót az uniós források hatékony felhasználása érdekében, s hogy a Székelyföld legyen önálló közigazgatási régió. Követelik, hogy a román hatóságok "szüntessék be a székely jelképek üldözését, a magyarul beszélő emberek zaklatását és fenyegetését", és tiltakoznak minden olyan közigazgatási átszervezés ellen, amely a Székelyföldet román többségű régiókba tagolná. A beadvány arra emlékezteti a bukaresti kormányt, hogy Románia az Európa Tanácshoz való csatlakozásakor egyoldalú kötelezettséget vállalt a tanács 1201/1993 számú ajánlásának teljesítésére, amelynek 11. cikke kimondja: "azokban a körzetekben, ahol egy nemzeti kisebbséghez tartozó személyek többséget alkotnak, ezen személyeknek jogukban áll, hogy sajátos történelmi és területi helyzetüknek megfelelő és az állam nemzeti törvénykezésével összhangban álló helyi vagy autonóm közigazgatási szervekkel, vagy különleges státusszal rendelkezzenek". A petíció szerint az eltelt közel két évtizedben Románia ezt a kötelezettségvállalását sem teljesítette, az ezzel kapcsolatos párbeszédet hatóságai elutasították. A dokumentum szerint Románia megszegné a Kisebbségi Keretegyezményben és a Kisebbségi vagy Regionális Nyelvek Európai Chartájában foglalt kötelezettségeit, amennyiben Székelyföldet egy román többségű közigazgatási régióba tagolja be. "Felhívjuk az illetékes hatóságok és a nemzetközi közvélemény figyelmét arra, hogy a Székelyföld közösségének akarata ellenére végrehajtott regionális reform beláthatatlan következményekkel járna a romániai demokráciára nézve, ugyanakkor ellehetetlenítené a többség, illetve a számbeli kisebbségben élő, de itt helyi többséget alkotó székely közösség közötti viszony normalizálását" - olvasható a beadványban. A dokumentum leszögezi: Székelyföld területi autonómiája nem sérti Románia területi integritását és állami szuverenitását, nem sérti a Székelyföldön élő román nemzetiségű polgárok érdekeit, sem Románia alkotmányát.

A petíció átadása után a demonstráció este fél kilenckor véget ért, az Erdély egész területéről összesereglett tüntetők beszálltak a prefektusi hivatal előtt felsorakozott több tucatnyi buszba.autonómiatüntetés ae 09A székely szabadság napja a Kultúrpalotában rendezett ünnepséggel zárult, amelyen a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) átadta a Gábor Áron-díjakat. Az SZNT elismerését idén Pál-Antal Sándor történész-levéltáros és a HSC Csíkszereda jégkorongcsapat kapta.

A tüntetést biztosító helyi rendőrség igazgatója, Valentin Bretfelean az MTI-nek azt mondta, a marosvásárhelyi demonstráció során semmilyen rendbontás nem történt.

 









Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X