Polgári perrendtartás: a bírósági eljárás teljes idejére jár az ügyvédi jelenlét
A polgári perrendtartási törvénykönyv szerdán megszavazott képviselőházi módosításaival hozzáférhetőbbé és átláthatóbbá tették az állampolgár igazságügyi rendszerhez való hozzáférését – közölte Ambrus Izabella, az RMDSZ Brassó megyei képviselője. Hozzátette: a bírósági perek egészében nyilvánosak lesznek ezután.
Az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés olyan alapvető jog, amelyet nem korlátozhatnak olyan előírások, mint amelyen az is, amely szerint az állampolgárnak ügyvédet kell fogadnia, ha a tárgyalás egy bizonyos szintje után tovább küzdene az igazságáért – mutatott rá a képviselő. „Ez sok esetben nem történik meg, hiszen egy ügyvéd honoráriuma igencsak magas összegekre rúg” – állapította meg a képviselő, aki szerint az is fontos intézkedés, hogy ezentúl a bírósági perek egészében nyilvánosak lesznek.
Ambrus Izabella szerint a megszavazott módosításokkal összhangba hozták a törvénykönyvet az alkotmánybírósági döntésekkel és az Európai Emberjogi Bíróság által tett javasoltakkal. Módosításokat nyújtott be ugyanakkor számos szakmai szervezet is: a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács, a Legfelsőbb Ítélő és Semmítőszék, a Legfőbb Ügyészség és a különböző bírói, ügyészi szövetségek, de civil szervezetek is fogalmaztak meg javaslatokat.
„A polgári perrendtartási törvénykönyv vitáján kevés nézeteltérés volt a kormánypártok, az ellenzék, a szakmai és civil szervezetek között. Valamennyien egyetértettek abban, hogy könnyíteni kell és közelebb kell vinni az igazságszolgáltatást az állampolgárokhoz” – tájékoztatott a munkafolyamatról a Brassó megyei képviselő, aki szerint hasonlóan fontos új intézkedés az is, hogy a perben lévő feleknek továbbra is jogában áll a teljes bírósági eljárás alatt képviseletre vagy ügyvédi jelenlétre, ami viszont nem kötelező jellegű.
Ambrus Izabella továbbá elmondta, hogy a módosítások pontosítják a periratok kiközlésére vonatkozó eljárást is: ezentúl nemcsak postán, hanem elektronikus formában, e-mailen vagy faxon is érvényesen kiközölhetik a periratokat. A törvény továbbá szabályozza a válaszidőket is, és külön kitér arra, hogy egy tanú vallomását szóról szóra le kell jegyezni, nem pedig a bírói diktálás nyomán kell jegyzőkönyvbe venni, ahogyan az mostanáig történt.
- 34936 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34938 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34938 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34940 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34941 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34941 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni