A szombatinál is nagyobb PSD-s nagygyűlést ígér Liviu Dragnea


-A A+

Szombaton kis méretű tüntetés volt ahhoz képest, amit a Szociáldemokrata Párt (PSD) a jövőben fog szervezni - jelentette ki Liviu Dragnea, a párt elnöke vasárnap este az Antena 3 televízió műsorában.

A politikus kifejtette, a szombati nagygyűlést azért tartották, hogy tiltakozzanak a Klaus Johannis államfő által támogatott „utálatos” rendszer és a párhuzamos állam ellen, valamint azért, mert a szociáldemokratákat „sértegették” és „fenyegették”, amire reagálniuk kellett. Hozzátette, a következő PSD-szimpátiatüntetés sokkal nagyobb lesz, mint a szombati, és más helyszínt keresnek neki, mert a résztvevők nem férnének el a kormánypalota előtti téren.

A DNA-főügyész leváltását előíró alkotmánybírósági döntéssel kapcsolatban Dragnea azt mondta: ha Klaus Johannis „elköveti azt a fatális hibát, hogy nem ülteti gyakorlatba az alkotmánybíróság döntését”, minden polgári, alkotmányos és parlamenti eszközt fel fognak használni a döntés tiszteletben tartásának érdekében. Arra a kérdésre, hogy eljuthat-e a helyzet az államfő felfüggesztéséig is, a PSD elnöke azt felelte: „Akármeddig eljuthat”.

Újságírói kérdésre válaszolva a politikus nem tartotta kizártnak, hogy a kormány sürgősségi rendelettel módosítja majd a büntető törvénykönyveket. Arra hivatkozott, hogy az ellenzék a koalíció összes fontosabb törvényjavaslatát és –módosítását megtámadja az alkotmánybíróságon, mert így akarja késleltetni a hatályba lépésüket.








EZT OLVASTA MÁR?

X