Tomac váltaná Băsescut a Népi Mozgalom Párt élén


-A A+

Jelölteti magát a Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöki tisztségére – jelentette be szerdán Eugen Tomac képviselő. Az elnökválasztásra június 16-án, a párt rendkívüli kongresszusán kerül sor.

„Számomra, mint sok román számára, különleges év a 2018-as. Megtiszteltetés, hogy átélhetem ezt az ünnepet, főként, hogy politikai céljaim egybeesnek az elődeink céljaival, akik 100 évvel ezelőtt létrehozták Romániát a Dnyesztertől majdnem a Tiszáig!” – fogalmaz jelöltetése indoklásában Tomac, majd hozzátette: ezért döntött úgy, hogy vállalja kollégáival együtt azt a küldetést, hogy még elszántabban, még meggyőzőbben cselekszenek az országért. „Ez által vezérelve hivatalosan is jelöltettem magam a PMP elnöki tisztségére” – summáz Facebook-oldalán Eugen Tomac.

A képviselő az is elárulta, hogy „a legjobb” közéleti személyiségtől, Traian Băsescu elnöktől tanult politizálni. „Vállalom, hogy folytatom az elnök által meghatározott utat Románia korszerűsítésére. Kötelességünk felemelkedni a románok elvárásaihoz. Az a csapat, amellyel elindulok, éppen ezt fogja tenni” - jelentette ki Tomac hozzátéve, hogy továbbra is Traian Băsescuval fog dolgozni az említett célokért. 

A címlapfotó forrása: Eugen Tomac Facebook-oldala








EZT OLVASTA MÁR?

X