Kelemen Hunor: politikai hiba lenne az államfő felfüggesztése


-A A+

„Hatalmas politikai hiba lenne” az államfő tisztségéből történő felfüggesztése az RMDSZ elnöke szerint. Erről Kelemen Hunor pénteken nyilatkozott a Mediafaxnak.

A szövetségi elnök arra reagált, hogy több kormánypárti politikus kilátásba helyezte Klaus Johannis felfüggesztését, mert nem írta alá a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vezetőjének leváltásáról szóló rendeletet. Erre az alkotmánybíróság kötelezte az államfőt.

Kelemen Hunor elmondta: Klaus Johannis nyilatkozatából azt szűrte le, hogy tiszteletben kívánja tartani a taláros testület döntését, mert nem is tehet másként. Ugyanakkor emlékeztetett: az államfőt semmilyen határidő nem köti. „Gondolkodhat egy hétig, két hétig, hat hónapig. Ez a helyzet egy joghézagból fakad, de meggyőződésem, hogy észszerű határidőn belül lépni fog” – fogalmazott a szövetségi elnök.

Az RMDSZ vezetője a „legnagyobb politikai hibának" tartaná az államfő felfüggesztésének kezdeményezését. „Itt egy alkotmányos természetű intézményközi jogi konfliktusról van szó, és ilyen értelmeben nem tévedett, hogy még nem írta alá a DNA főügyészének leváltását. Tehát ez nem indokolja Klaus Johannis felfüggesztését. A legnagyobb politikai hibának tartanám, ha valaki most emiatt elindítaná a felfüggesztési eljárást. Ezt én nem támogatnám” – jelentette ki Kelemen Hunor.








EZT OLVASTA MÁR?

X