Ezen a héten nem váltja le az államfő a DNA főügyészét


-A A+

Klaus Johannis államfő ezen a héten sem közli döntését azzal a határozattal kapcsolatban, amelyben az alkotmánybíróság Laura Codruţa Kövesi korrupcióellenes főügyész menesztésére kötelezi.

"Ezt a hetet is az olvasásnak szenteljük" – fogalmazott kedden az újságírók érdeklődésére. Arra a kérdésre, hogy jövő héten közölni fogja-e döntését, az államfő azt mondta: "Ezt majd megbeszéljük a jövő héten". Rámutatott, nem tárgyalt a témáról Laura Codruţa Kövesi korrupcióellenes főügyésszel. "Nem értem, miért kellene beszélnem vele. Ezt a döntést nekem kell meghoznom" - fogalmazott.

Az elnök ugyanakkor ismét hangsúlyozta, nem tart attól, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) kezdeményezni fogja a tisztségből való felfüggesztését, ehhez ugyanis szerinte nincs jogalapjuk. "A PSD-sek folyton előállnak valamilyen forgatókönyvvel. Nagyon jó lenne, ha most előszednék azt a forgatókönyvet, amely szerint Románia és az állampolgárok érdekében dolgoznak" - tette hozzá Klaus Johannis.








EZT OLVASTA MÁR?

X