Igazságügyi miniszter: az első fokon elítéltet másodfokon még felmenthetik


-A A+

Sokszor megtörténik, hogy valakit első fokon elítélnek, majd másodfokon felmentik – jelentette ki Tudorel Toader igazságügyi miniszter Iaşi-ban, arra reagálva, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökét a legfelsőbb bíróság első fokon 3 év és 6 hónap szabadságvesztésre ítélte.

A miniszter azt mondta: az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, de „a hangzatosabb nevű személyeknél ez néha megkérdőjeleződik”. Kifejtette: a televízióból értesült Liviu Dragnea elítéléséről, a PSD elnökét elítélő háromtagú bírói testületből pedig ketten – akik a börtönbüntetésre vonatkozó ítéletet meghozták – nem tartották be az alkotmánybírósági határozatot, melynek értelmében, ha alkotmányellenességet állapít meg a testület egy törvény esetében, akkor azt vagy módosítja a parlament 45 napon belül, vagy érvényét veszti a kifogásolt szövegrész.

Toadert a büntető törvénykönyvek módosításáról azt mondta: az általa vezetett tárca olyan törvénytervezetet dolgozott ki, amely összhangba hozta a büntető törvénykönyvet és a büntetőeljárási törvénykönyvet az alkotmánybíróság határozataival, „se többet, se kevesebbet” nem tartalmazott.

.„Arról, hogy utólag, a parlament különbizottságában a mi tervezetünket megváltoztatták, természetesen nekik kell magyarázatot adniuk, nem nekem. Én nem voltam ott, nem vettem részt, nem mondtam rá se igent, se nemet. Ez az ő művük és az ő hatáskörük” –  jelentette ki az igazságügyi miniszter.








EZT OLVASTA MÁR?

X