Ezek a gondok a büntetőeljárás módosításával a DNA szerint


-A A+

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) szerint a módosított büntetőeljárási törvénykönyv összesen 13 olyan előírást tartalmaz, amely jelentősen megnehezíti a bűnvádi vizsgálatokat, ha a jogszabály hatályba lép.

A DNA pénteken, közleményben ismertette álláspontját a képviselőházban hétfőn elfogadott törvénymódosításokról. A korrupcióellenes ügyészek nehezményezik, hogy a jogalkotók nem vették figyelembe a Legfelsőbb Bírói Tanács és az igazságszolgáltatás szakmai szervezeteinek javaslatait.

A közleményben a DNA néhány konkrét példával illusztrálja a törvénykönyv-módosítás hatályba lépésének következményeit:

  • Ha valaki szemtanúként lefilmez a telefonjával egy nemi erőszakot vagy egy személy lefizetését, a felvétel nem használható fel bizonyítékként, ha készítője nem érintett a bűnvádi eljárásban
  • A gyanúsítottnak joga van jelen lenni a bűnvádi eljárás valamennyi mozzanatánál, beleértve (például nemi erőszak esetében) az áldozata kihallgatását, az esetleges házkutatásokat is
  • A rendkívül súlyos bűncselekmények – gyilkosság, nemi erőszak, adócsalás – ügyében folytatott nyomozást egy év elmúltával lezárják, ha ez idő alatt nem sikerült a tetteseket azonosítani
  • Ha egy lehallgatott telefonbeszélgetés azt igazolja, hogy egy emberölés gyanúsítottja a gyilkosság helyszínének közelében tartózkodott, amikor megtörtént a bűncselekmény, a bizonyíték nem használható fel ellene, ha a felvételt egy másik nyomozó hatóság készítette, egy másik bűnvádi eljárás keretében
  • Ha egy üzletember bírói felhatalmazással megszerzett könyvelési adatai azt igazolják, hogy lefizetett egy közhivatalnokot, a bizonyíték nem használható fel ellene
  • A gyanúsított informatikai eszközeinek átvizsgálásakor talált adatok kizárólag abban a bűnvádi eljárásban használhatók fel bizonyítékként ellene, amelyhez a házkutatás engedélyezését kérték az ügyészek
  • A nyomozó szervek többé nem tudják teljesíteni azt az összes bűncselekmény kivizsgálására vonatkozó kötelezettségüket

A felsorolt példákhoz kapcsolódó részletes magyarázatok itt olvashatók. Mint ismert, korábban a legfelsőbb bíróság és a legfőbb ügyészség is jelezte, hogy megtámadja az alkotmánybíróságon a módosított büntetőeljárási törvénykönyvet. Csoma Botond RMDSZ-es jogász-képviselő álláspontja itt olvasható.








EZT OLVASTA MÁR?

X