PMP-elnök: Budapestnek nem „baráti” a Romániához való viszonyulása


-A A+

Ellenségesnek minősítette és a kormány állásfoglalását is kérte pénteken Eugen Tomac, a Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke Terhes Kristóf, az FGSZ Földgázszállító Zrt. vezérigazgatójának kijelentése miatt, miszerint Románia nem képes elfogyasztani azt a földgázmennyiséget, amelyet a felszínre tud hozni.

„Magyarország régóta túllépte az európai diplomácia vörös határvonalát. Budapest Romániához való viszonyulása távol áll a barátinak nevezhetőtől. Az országunkat érintő számos provokáció, intézkedés és nyilatkozat inkább egy hallgatólagos konfliktust idéz. Ezek szerint Románia egy elhagyott falu, ahol mindenki kiélheti a frusztrációit” – vélte Eugen Tomac pénteki közleményében,

Hozzátette: csupán a tisztelet és a jóérzés járulhat hozzá ahhoz, hogy a két ország ismét tárgyalóasztalhoz üljön közös érdekekkel rendelkező egyenlő felekként. Magyarország kevély viselkedése csupán hátrányt jelenthet számára – vélte Tomac.  

A PMP elnöke közleményében azt kérte a Dăncilă-kormánytól, hogy foglaljon állást Terhes Kristóf “felelőtlen” kijelentéseivel kapcsolatban, egyben mutassa be Románia fekete-tengeri altalajkincseinek kitermelésére vonatkozó stratégiáját, hiszen erről az ország polgárainak is jogukban áll tájékozódni.

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal május végén hagyta jóvá az FGSZ Földgázszállító Zrt. tízéves fejlesztési tervét, amelynek vezető projektje a Magyarországot és Romániát összekötő földgázszállító vezeték (ROHU). Ez új, nem orosz gázforrást tesz elérhetővé az EU és Magyarország számára.
Román részről még csaknem 500 kilométernyi vezeték és három kompresszorállomás hiányzik, de az építkezés európai uniós támogatással megkezdődik, így 2022-től évi 4,4 milliárd köbméter új, nem orosz eredetű gáz kerülhet a regionális gázpiacra – nyilatkozta akkor Terhes Kristóf vezérigazgató. A ROHU-gázfolyosó a magyarországi nagynyomású földgázszállító vezetékrendszert üzemeltető  magyarországi FGSZ és a román Transgaz fejlesztésében lehetővé teszi a fekete-tengeri és a román szárazföldi gáztermelés továbbszállítását a kelet-közép-európai piacok felé.







EZT OLVASTA MÁR?

X