Az ügyészség mégis eljárást indít Máté András képviselő ellen


-A A+

A legfőbb ügyészség szerdán kiadott közleményében bejelentette, érdek-összefonódás miatt büntetőeljárást indított Máté András Levente kolozsvári parlamenti képviselő ellen. A RMDSZ képviselőházi frakcióvezetőjének azt róják fel, hogy 2010 márciusától közel tíz hónapon át foglalkoztatta a feleségét parlamenti irodájában.

Az érdek-összefonódást az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) állapította meg, és az ügyészség első lépésben úgy döntött, nem indít eljárást a képviselő ellen. Ezt a határozatot azonban megtámadta főügyész helyettese, és az ügyészség végül megindította az eljárást.

A közszférában dolgozók esetében fennálló esetleges összeférhetetlenségeket és érdek-összefonódásokat vizsgáló ANI 2011-ben közölte, hogy Máté és több képviselőtársa a rokonságát foglalkoztatta a parlamenti irodájában. A hatóság álláspontja szerint ez törvénybe ütközik, és akár a tisztségből való eltávolítást és a köztisztségek viselésétől való három évre szóló eltiltást is vonhat maga után.mate-andras-carti-pentru-colegiul-10-senat-dupa-redistribuirea-judeteana1355138027

Máté: megalapozatlan a gyanú

A jogász végzettségű Máté András Levente az MTI-nek elmondta, ügye az ügyészségi kivizsgálás szakaszában van, azért idézték be szerdára az ügyészségre, hogy megkérdezzék az álláspontját az ANI jelentésével kapcsolatban. Ezt már korábban is megtették az ügyészek, akkor arra a következtetésre jutottak, hogy nem emelnek vádat ellene.

Máté András Levente elmondta, álláspontja szerint azért megalapozatlan az ügyészség gyanúja, mert a törvény a közalkalmazottakra vonatkozik, ő pedig parlamenti képviselőként nem tartozik ebbe a kategóriába. Azt is hozzátette, nem ő, hanem a parlament kötötte a munkaszerződést a feleségével.

A képviselő tudomása szerint az elmúlt parlamenti ciklusban 29 képviselő és szenátor ellen indult ügyészségi vizsgálat hasonló okból.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X