Amikor a centenáriumról beszélünk, tulajdonképpen olyan száz évről kell szólni, amelyből több mint ötvenet diktatúra alatt töltött el a román nép. Az évfordulós alkalom megfelelő arra is, hogy meghatározzuk, kik vagyunk mi közösségként. Ez pedig egy olyan kérdés, amelyre jelen pillanatban én magam sem tudnék pontos választ adni – vélte Daniel Șandru politológus, a kormány centenáriumi hivatalának egykori államtitkára, akit a keresztényfalvi C’Art Fest szervezői a száz éves államiság kapcsán házigazda szerepre kértek fel.

A hétfői keresztényfalvi beszélgetés meghívott előadója Michael Shafir, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem professor emeritusa volt, aki A történelmi emlékezet visszaszerzése a kulturális sokszínűség perspektívájában címmel tartott előadást.

A helyi német evangélikus templomban megtartott beszélgetés moderátora, Ruxandra Hurezeanu, a Sinteze folyórai szerkesztője Daniel Șandru bemutatásakor megjegyezte, hogy a házigazdának, egykori államtitkárnak annyira pragmatikus a világszemlélete, hogy a centenárium ünneplését nem a különböző plecsnik és diplomák kiosztásához, illetve szoboravatásokhoz kapcsolja, hanem ahhoz, hogy ezen a századik évfordulón van-e valamennyi romániai iskolának benti vécéje, van-e elegendő regionális kórház és autópálya. Erre pedig jelenleg nemleges választ lehet adni.

Ehhez a gondolathoz kapcsolódott Michael Shafir egyetemi tanár előadása is, aki elsőként arra emlékezett, hogy a kilencvenes években, amikor Románia európaiságára vonatkozó kérdést szegeztek neki egy beszélgetésen, azt a választ kényszerült adni: ha a kérdező kimegy a mellékhelyiségbe, onnan visszajövet bizonyára maga is meg tudja állapítani, mennyire közel áll az ország ahhoz a színvonalhoz.

„És ebben akkor nem az volt aggasztó, hogy lehangoló állapotok honoltak, hanem az, hogy ez senkit sem zavart” – tette hozzá az előadó, aki továbbá a közösségi emlékezet és történetiség összefüggésében arról beszélt, hogy az előbbi fogalom tulajdonképpen egy közösség domináns, de nem föltétlenül a valóságnak megfelelő narratíváit jelöli, de amelyek divatos témákként uralták az utóbbi ötven-hatvan évet.

A kulturális sokszínűségre vonatkozó konkrétumokat mellőző előadásában Shafir arról is szólt, hogy a közösségi emlékezet, akár az egyéni, kivetíti és külsővé teszi az egy-egy történelmi esemény margóján felmerülő felelősséget, az ahhoz kapcsolód bűnbakkeresést, ugyanakkor szorosan kapcsolódik és táplálkozik az egyén közvetlen társadalmi köreinek percepcióhoz – ahhoz, amit a család, a baráti kör és maga az egyén gondol az illető történelmi eseményről. Mindemellett pedig a történészeknek is van emlékezetük és ők sem mentesek a szubjektivitástól – tette hozzá a professzor.

A főként fiatalokból álló hallgatóságnak elsőként és érdemben a kulturális sokszínűségről a Jászvásáron élő Doru Tompea politológus beszélt, aki felemlegette azt, hogy a kommunista hatalom kiárusította a romániai kisebbségeket, szászokat és zsidókat, a magyar közösségről pedig azt mondta, hogy az 1918-as fordulatot követően enklávészerűen „visszavonult”, azonban ennek ellenére is értékelendő az, hogy  1990 márciusának marosvásárhelyi eseményei után is  a magyar közösségnek úgy sikerült helytállnia Romániában, hogy ezáltal nem ismétlődött meg a jugoszláviai háború etnikai forgatókönyve.  Ennek kapcsán hozzátette: az 1989-es forradalom a román-magyar viszony kedvező csillagzata alatt végbemenő esemény volt, hiszen a szabadságvágy kötötte össze a két nemzetet, így indulhatott el a szikra Tőkés László lelkész otthonától és válhatott egész Romániára kiterjedő rendszerellenes megmozdulássá.

Roxana Hurezeanu újságíró, moderátor a beszélgetésben felidézte azt is, hogy a centenárium kapcsán felkeresték a román diaszpórában élő, összesen majdhogynem „egy Horvátországot kitevő” közösséget szerte Európában, és arra a következtetésre jutottak, hogy ezek a hivatalos állampolitika által ellenzékinek tekintett közösségek a civil fórumok és egyházak által őrzik meg identitásuk.

Bár a beszélgetés címében megfogalmazott kulturális sokszínűségről igen kevés szó esett, a kerekasztal résztvevői reflektáltak arra, hogy a többség és kisebbség viszonyában párbeszédre van szükség a közös jövő érdekében.

Ami pedig az esemény helyszínét illeti, a moderátor megállapította, hogy a szász közösségek elnéptelenedésével új funkcionalitást nyerhetnek Erdély-szerte a szász templomok azáltal, hogy kulturális eseményeknek, ehhez hasonló kerekasztal-beszélgetéseknek adnak otthont.