Toader: felülvizsgálhatók majd az ítéletek, ha törvénytelenek a bizonyítékok


-A A+

Miután hatályba lépnek a büntetőeljárási törvénykönyv módosításai, minden állampolgár, aki úgy érzi, hogy törvénytelen bizonyítékok alapján mondtak ki rá ítéletet, kérvényezheti majd a bírói döntés felülvizsgálatát – mondta kedden Tudorel Toader igazságügyi miniszter. 

A DCNews-nak nyilatkozó Toader kifejtette: a Betk. módosításai között szerepel egy olyan kitétel, miszerint kérvényezhető a bírósági ítélet felülvizsgálata, amennyiben a jogerős ítéletet törvénytelen módon, azaz például a Román Hírszerzőszolgálat (SRI) által készített lehallgatási jegyzőkönyv, vagy a büntetőjogi eljáráson kívül eső megállapodások alapján hozta meg a bírói testület. 
Az igazságügyi miniszter szerint a büntetőeljárási törvénykönyv módosításai előbb-utóbb hatályba fognak lépni, miután átmennek az alkotmánybíróság szűrőjén. Ezt követően pedig minden állampolgár, aki úgy érzi, hogy törvénybe ütköző bizonyítékok alapján ítélték el, kérheti a bírói döntés felülvizsgálatát.








EZT OLVASTA MÁR?

X