Címke: Moszkva Kávézó

  • Eldőlt: így alakítja át a nagyváradi Sonnenfeld-palotát az Iskola Alapítvány

    Bár romkocsma jellege megszűnik, a Moszkva Kávézó marad a nagyváradi Sonnenfeld-palotában a felújítás után is, ugyanígy a Szigligeti Stúdió is.

  • Először koncertezik Nagyváradon Péterfy Bori & Love Band

    Április 24-én, csütörtökön 20 órától a nagyváradi Moszkva Kávézóban lép fel Péterfy Bori & Love Band. „Húsvét után az első koncertünk április 24-én lesz Nagyváradon, ahol még sohasem játszottunk és ahová szó szerint illik az, hogy cigifüst száll az erkélyről, hiszen a pompás Moszkva kávézóban megtalálható mindkettő” – írják Boriék honlapjukon.

  • Vers, velünk – költészet napi felolvasás Nagyváradon

    Közös verselésre invitálnak minden költészetkedvelőt a nagyváradi Szigligeti Színház művészei, önkéntesei és a Szigligeti Tanoda (SZITA) diákjai a magyar költészet napján, április 11-én, pénteken 17 órától a Moszkva Kávézó nagytermébe. Az irodalmi esten a színészek mellett bárki felolvashatja kedvenc versét, verseit. 

  • Indul a koncertszezon a váradi Moszkva Kávézóban

    Augusztus utolsó napján és szeptember első napjaiban három eltérő stílusú, de minden réteget kiszolgáló zenei estet ajánl a Moszkva Kávézó.