Eldőlt: így alakítja át a nagyváradi Sonnenfeld-palotát az Iskola Alapítvány
Bár romkocsma jellege megszűnik, a Moszkva Kávézó marad a nagyváradi Sonnenfeld-palotában a felújítás után is, ugyanígy a Szigligeti Stúdió is. A földszinti üzlethelyiségeket egybenyitják, és az épületegyüttesbe költözik a Bunyitay Könyvtár, valamint 250 négyzetméteres kiállítóteret is kialakítanak a tervezett Magyarság Házában, tudtuk meg Nagy Zoltán Leventétől, az Iskola Alapítvány elnökétől.
Az RMDSZ által létrehozott Iskola Alapítvány 2019 januárjában jelentette be, hogy a magyar kormány mintegy 12 millió eurós támogatásával az előző évben megvásárolt két ingatlant, egyiket Kolozsváron, másikat Nagyváradon, felújítja-átépíti őket, és kulturális központot hoz létre bennük. Nagyvárad belvárosában az utolsó eladó szecessziós palotát, az 1911 és 1913 között, Spiegel Frigyes tervei alapján épült, három emeletes Sonnenfeld-palotát és az udvar hátsó részén később épült ingatlanokat vásárolta meg az alapítvány 2018 decemberében.A Szilágyi Dezső (Moscovei) utca 8. szám alatti épületegyüttesben két fontos helyi kulturális szereplő bérelt helyiségeket, a Szigligeti Színház és a Moszkva Kávézó, a nagyváradi magyar közösség így némi aggodalommal találgatta, hogy miben érinti majd a 2,47 milliárd forint (kb. 7,3 millió euró) értékű beruházás a stúdióelőadásokat, illetve a megszokott koncert/bulihelyszínt, ami egyébként már a Moszkva előtt is ilyen funkcióval bírt: már az 1960-as évektől itt működött a Tempó klub.Mostanra elkészült a mintegy 4000 négyzetméternyi hasznos felület pontos felmérése és a statikai szakvélemény is, ennek függvényében, figyelembe véve a tűzvédelmi előírásokat is, meghatározták a terek funkcióját. „A Bunyitay Könyvtárat végül csak a földszinten tudjuk elhelyezni, könyvet emeletre nem lehetett volna vinni, mert az egész födémszerkezetet újra kellett volna önteni” – magyarázta Nagy Zoltán Levente. Tűzvédelmi szempontok miatt alakítják át a földszintet: a kisebb üzlethelyiségeket felszámolják (a jelenlegi bérlőknek május végétől költözniük kell), és két nagyobb teret hoznak létre, megnyitva ezeket a belső udvar felé is.
A jelenlegi tervek szerint a következő lesz az épületegyüttes beosztása:
Szecessziós főépület:
- a földszinten a gang egyik oldalán a könyvtár és a Moszkva kávézó része osztozik, a másik oldalán valamilyen kereskedelmi funkciót, például vendéglőt képzeltek el
- az udvart a Moszkva használja
- a három emeleten irodák lesznek, illetve kialakítanak egy kortárs művészeti galériát, hozzá tartozó raktárral és adminisztratív helyiségekkel
Hátsó épületegyüttes:
- a földszinten, a színház mostani próbatermének helyén lesz a Moszkva koncertekre és bulikra alkalmas helyszíne
- a színháznak két előadóterme lesz, az egyik a földszinten, a másik az emeleten, ott, ahol korábban a táncegyüttes próbaterme volt; emellett próbaterme, két raktára és egy műhelye is lesz
- a második emeleten négy vendégszobát alakítanak ki, ezeket a színház és az Iskola Alapítvány közösen használja majd
A felújítást műemléki szinten szeretnék megvalósítani, és februárban elindítják a Sonnenfeld-palota műemlékké nyilvánítását, jelenleg ugyanis csak a belvárosi műemlék-övezet része. Ha sikerül 2-3 hónapon belül megkapni az ideiglenes műemléki státust – ami aztán egy év múlva, a teljes körű dokumentáció benyújtása után válhat véglegessé – akkor már ennek megfelelően lehet kérni az építési engedélyeket a polgármesteri hivataltól. Ez felmentést jelent néhány tűzvédelmi és más előírás alól, hangsúlyozta Nagy Zoltán Levente, például nem kell majd befalazni a hátsó épület szomszédok felé néző ablakait. A városrendészeti terv jelenleg parkolóhelyeket is előír, de mivel az udvarra nem lehet behajtani, ezt csak bérléssel tudják majd megoldani.Mint megtudtuk, a tervezőt már kiválasztották, Kim Attila, a velencei biennále romániai biztosa lesz az, akinek jelentős tapasztalata van kulturális funkciójú terek felújításában. Az ő tervei alapján újították fel például a kolozsvári Művész mozi belső tereit is.
Az Iskola Alapítvány elnöke úgy látja, ha megkapják a szükséges engedélyeket, 2020 második felében már elkezdődhetnek a munkálatok, amelyek a tervek szerint két évig tartanak, ezalatt a Moszkva kávézó várhatóan egy időre bezár.
A bérlőktől kapott összegből az ingatlan adóját, fenntartási költségeit és az adminisztrátor bérét állják majd, mondta el Nagy Zoltán Levente.
A szomszédok miatt áll a kolozsvári kulturális központ ügye
Az Iskola Alapítvány Kolozsváron a Minerva nyomda egykori ingatlanvagyonának visszaszolgáltatott részét, a Brassai Sámuel utca 5. szám és a Dávid Ferenc utca 4. szám alatti, 1 320 négyzetméter területű telket és a rajta álló öt, részben lelakott, részben pedig romos épületet vásárolta meg 2018 elején. Itt bérelt helyiséget korábban a Tranzit.ro kortárs művészeti szervezet, amely a tulajdonosváltás után a Jókai (Napoca) utcába költözött.Az épületek nagy részét lebontották, a Dávid Ferenc utcai homlokzat, a hozzá tartozó északi tűzfal és a homlokzati szárny alatt levő, 16–17. századi pince kivételével ugyanis új épületszárnyakat húznak fel. A két utcára nyíló, többfunkciós épületegyüttes hasznos felülete mintegy 2300 négyzetméter lesz. Itt kap helyet majd az elsősorban középiskolásoknak szóló, planetáriummal és csillagvizsgálóval ellátott alternatív oktatási központ, emellett lesz kézirattár, irodák, raktárak és vendégszobák, műterem és kortárs művészeti galéria, a földszinten pedig irodalmi kávézó és üzlethelyiség. A kolozsvári projekt költségvetése 1,612 milliárd forint (kb. 4,7 millió euró).A tervek elkészültek, a kivitelezőt is kiválasztják márciusig, az építkezést pedig 18-20 hónap alatt lehetne megvalósítani, egyelőre azonban minden áll. A fennakadás oka Nagy Zoltán Levente szerint az, hogy a szomszédok közül többen nem egyeztek bele abba, hogy a korábban lakóházként telekkönyvezett – bár nem ilyenként használt – épületegyüttes funkcióját megváltoztassák, sőt, több tízezer eurót kértek az aláírásukért, így az Iskola Alapítvány beperelte őket.
Évente hat-hét kiállítást szerveznének
Úgy a kolozsvári, mint a nagyváradi kulturális központnak fontos része a kortárs művészeti galéria, a kettő tevékenységét szinkronban képzelik el, évente hat-hét kiállítással mondta el Nagy Zoltán Levente. A részletek még kidolgozásra várnak, egyelőre annyi biztos, hogy mindkét galériának lesz menedzser-kurátora, az ő feladata lesz a program kidolgozása, a művészek meghívása. Nagyváradon a Partiumi Keresztény Egyetem képzőművészeti tanszékével közösen üzemeltetik majd kiállítóteret, a kolozsvári vendégszobába és műterembe pedig rezidensprogram-szerűen látnának vendégül európai képzőművészeket.
- 33022 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33024 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33024 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33026 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33027 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33027 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni