Címke: nemzetközi felmérés

  • Az ausztrálok a legszkeptikusabbak a globális felmelegedést illetően

    A Tasmániai Egyetem szakemberei mintegy húszezer ember körében végeztek felmérést tizennégy iparilag fejlett országban a klímaváltozásról. Ebből az derült ki, hogy Ausztráliában él a legtöbb ember, aki nem hisz a globális felmelegedésben.

  • Lepipálja Európát alkoholfogyasztásban Románia

    Románia, az impulzív alkoholfogyasztás terén második helyet foglal el Európában, közvetlenül Írország után. A tiszta alkohol fogyasztása terén is élvonalban vagyunk.

  • A magyarok többsége az oroszok mellett áll

    Az Ipsos kutatásában részt vevő 11 ország közül Magyarország az egyetlen, ahol a többség ellenzi az Oroszország ellen az ukrajnai fellépés miatt kiszabott szankciókat, és a kisebbség áll Ukrajna pártján.

     
  • Tavaly világszerte lényegesen több halálos ítéletet hajtottak végre

    Ugrásszerűen nőtt tavaly a végrehajtott halálos ítéletek száma, elsősorban a több száz iráni és iraki kivégzés miatt, de a halálbüntetés hosszabb időtávot tekintve egyértelműen visszaszorulóban van - áll az Amnesty International (AI) által e büntetési formáról összeállított, csütörtökön Londonban kiadott éves világjelentésben.

  • A magyar nők fele legalább kétszer szeretkezik egy héten

    A magyar nők szerint fontos a jó szex, a megkérdezettek 29 százaléka hetente háromszor szeretkezik, húsz százalékuk kétszer egy héten, de 16 százalék is hetente egyszer él szexuális életet - derült ki egy, a nők szexuális szokásairól végzett nemzetközi felmérésből, amelynek eredményét szerdán ismertették.

  • Az európai felnőttek ötöde nem tud rendesen írni

    Az európai felnőttek negyede nem tud megfelelően számítógépet használni, ötödük pedig számolni, írni és olvasni. A folyamat azzal fenyeget, hogy az alacsony szintű készségekkel rendelkező felnőttek nem fognak tudnak kitörni helyzetükből, állást sem találnak és továbbtanulni sem tudnak majd.

  • Felmérés: az indiai férfiak a leglustább szeretők

    Az indiai férfiak a leglustábbak az ágyban: még hetente egyszer sem szeretkeznek a párjukkal – derül ki a Man's Health folyóirat által végzett nemzetközi felmérésből. A közvélemény-kutatást harminc országban végezték 50 ezer személy megkérdezésével.

  • Péniszméret: Magyarország lefitymálja Európát

    Egy világtérkép szerint, amelyet az egyes országokban mért átlagos péniszméret szerint színeztek ki, Magyarország megelőzi nem csak szomszédait, de Európa valamennyi államát. A kutatás szerint a magyar átlag 16,51 centiméter.