A magyarok többsége az oroszok mellett áll


-A A+

Az Ipsos kutatásában részt vevő 11 ország közül Magyarország az egyetlen, ahol a többség ellenzi az Oroszország ellen az ukrajnai fellépés miatt kiszabott szankciókat, és a kisebbség áll Ukrajna pártján.

Egy 11 országra kiterjedő felmérés eredményét ismertette az Írországban és Angliában működő IpsosMORI közvélemény-kutató igazgatója, Bobby Duffy a Twitter-oldalán. A felmérésben az Oroszország elleni EU-s és amerikai szankciók megítélését vizsgálták, a 11 országban összesen 8333, 16 és 64 év közöti válaszadót hallgattak meg.

A konkrét kérdés azt firtatta, egyetértene-e a válaszadó azzal, ha saját országa szankciókat vezetne be Oroszország ellen.

Az orosz tisztviselők, magánszemélyek és cégek elleni szankciókat a Krím elcsatolása és az Ukrajna elleni fellépés miatt vezette be több körben a nemzetközi közösség. A szankciók leggyakrabban beutazási tilalmat és vagyonbefagyasztást jelentenek.

A vizsgált országok közül Magyarország az egyetlen, ahol a szankciókat ellenzők aránya meghaladja azokét, akik egyetértenek az Oroszország elleni büntetőintézkedésekkel. Feltehető tehát, hogy a közvélemény inkább oroszbarát, és kevésbé érez együtt Ukrajnával.

A felmérésben Svédországot, Lengyelországot, Németországot, Nagy-Britanniát, Spanyolországot, Hollandiát, Írországot, Belgiumot, Franciaországot, Olaszországot és Magyarországot vizsgálták.

Svédországban utasítják el a legtöbben az orosz fellépést, ott ugyanis a válaszadók 33 százaléka nagyon, 25 százaléka inkább egyetért a szankciókkal, míg 6 százaléknyian vannak azok, akik inkább elutasítják a büntetőintézkedéseket, és 5 százalék azoknak az aránya, akik nagyon ellenzik azokat. Svédország után a hagyományosan oroszellenes Lengyelország, majd Németország következik, és így tovább a fenti felsorolás szerint.

A lista végén Magyarország található, ahol 16 százalék nagyon egyetért, 15 százalék inkább egyetért a nemzetközi közösség fellépésével, 15 százalék inkább, 23 százalék pedig nagyon ellenzi a szankciókat. Még az utolsóelőtti Olaszországban is nagyobb az egyetértők aránya (14 + 20 százalék), mint az egyet nem értőké (15 + 16 százalék).








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X