Lepipálja Európát alkoholfogyasztásban Románia


-A A+

Románia, az impulzív alkoholfogyasztás terén második helyet foglal el Európában, közvetlenül Írország után. A statisztikák szerint a hazai felnőtt lakosság 39 százaléka fogyaszt 5 pohárnál több alkoholos italt egyetlen rendezvény (esküvő, baráti összejövetel stb.) alkalmával, heti rendszerességgel.

Amúgy a tiszta alkohol fogyasztása terén is élvonalban vagyunk. Míg világszinten a 15 év feletti lakosság egy főre eső évi alkoholfogyasztása 6,2 l, addig Romániában átlagosan 14,1 l alkoholt számolnak fejenként. Ez a felnőtt lakosságnak közel 90 százalékát érinti. A férfiak közt alig 6,5 százaléka, a nők körében pedig 19,1 százalék tartózkodik az alkoholfogyasztástól. A kedvenc ital a sör (50 százalék), ezt követi a bor (29 százalék), illetve a keményitalok (21 százalék). Az Egészségügyi Világszervezet statisztikái szerint a túlzott alkoholfogyasztás közel 200 fizikai, illetve pszichés elváltozás okozója. Évente 3,3 millióan válnak az alkohol áldozatává.

Hunyad megyében az utóbbi két évben jelentősen megugrott az alkohol miatti kórházi kezelések száma - írja a Nyugati Jelen. Míg 2012-ben 397 esetet vettek nyilvántartásba, addig tavaly 434 ittas személy szorult kórházi kezelésre. A többnyire alkohol okozta májcirrózis azonban valamelyest visszaszorult. 2013-ban 7045, tavaly 6867 májcirrózisos páciens szerepelt a megyei nyilvántartásban.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X