Tíz ötlet, hogy kihasználja a vakáció utolsó heteit


-A A+

Tetszik vagy sem, lassan közeledik az ősz: már látni néhány sárgálló falevelet, a nagyáruházakban tanszereket vásárolhatunk, a nagy nyárvégi leárazások szezonja van, a ruhaüzletekben a lenge ruhácskák mellett már felbukkannak az ősz színeiben pompázó pulóverek. A nyári vakációból azonban van még négy hét, amit érdemes aktívan kihasználni. Ehhez adunk most tíz ötletet. 

Ha már véget ért a jól megérdemelt nyaralásunk, nem kell feltétlenül a szürke hétköznapokhoz visszatérni. Érdemes néhány aprósággal feldobni, színesíteni a mindennapjainkat, hogy ne legyen kellemetlen belecsöppeni az életünk korábban jól megszokott ritmusába . Olyan ötleteket javaslunk, amit gyerekkel vagy anélkül, párban vagy barátokkal, esetleg egyedül egy kis odafigyeléssel könnyedén meg tudunk szervezni.

Olvassunk!

Ha nyáron még nem olvastunk semmit, pedig a polcunkon sorakoznak a jobbnál jobb könyvek, ideje elkezdeni. Válasszunk ki egy könyvet és fogjunk neki mihamarabb. Olvashatunk a gyerekek alvásideje alatt, a parkban, mialatt a kutyánk kirohangálja magát, egy csendes vízparton elvonulva a világ zajától vagy éppen a hűvös szobában. Félórai olvasás is sokat segíthet, hogy elmerüljünk egy másik, izgalmas világba és jobban érezzük magunkat. 

Menjünk koncertre!

A vakáció utolsó hónapjában is szerveznek falunapokat, rendezvényeket. Érdemes kilátogatni egy-egy koncertre, jó zenét hallgatni, ismerősökkel összefutni és táncolni. 

Élvezzük az esőt!

Táncolni nemcsak koncerteken lehet, hanem esőben is. Egy hirtelen jött nyári zápornak is lehet örülni, ha az ember táncol egy kicsit, vagy legalább ugrándozik a pocsolyában. Legyünk újra kicsit gyerekek! Utána azért törölközzünk meg jól, nehogy megfázzunk.

Szervezzünk kertipartit!

A nyár a grillezés és kertipartik időszaka. Ha van grillsütőnk, hívjuk össze a barátainkat, szerezzük be az élelmiszereket és akár egy átlagos hétköznapon fergeteges kertipartit kerekíthetünk. Grillsütő híján sem kell lemondanunk a programról, a szalonnasütés is ugyanolyan jó lehet. 

Irány a strand!

A nyár elképzelhetetlen strandolás vagy vízpart nélkül, így ha eddig kimaradt, érdemes bepótolni. Dobjuk be a táskánkban a szükséges kellékeket (fürdőruha, naptej, törölköző, készpénz), és már indulhatunk is. Jó móka lesz kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Vacsorázzunk étteremben!

A legtöbben ritkán eszünk étteremben, hiszen szeretjük mi magunk elkészíteni, amit megeszünk, vagy éppen így próbálunk spórolni. Néha azonban nem árthat egy kis kényeztetés, egy vendéglőben elköltött vacsora ideális erre. Akár egyedül, akár a párunkkal, akár gyerekkel jó élmény lehet.

Menjünk piknikezni!

Nyáron szívesen kirándulunk, járjuk a természetet. Jó kis program lehet a piknikezés is: csomagoljunk be egy plédet, enni- és innivalót, és indulhatunk is. Kimehetünk egy közeli domboldalra, de akár a parkba is. Ha így fogyasztjuk el az ebédünket, még jobban is esik talán. 

Indulhat a vizicsata!

Vízzel töltött lufik, vizipisztoly, buborékfújó, fürdőruha és víz. Néhány kellék, aminek segítségével nagyszerű vizicsata kerekedhet a saját kertünkben. Egy jó meleg nyári napon ki vágyna másra, mint hűsítésre és nevetésre?

Nézzünk napfelkeltét vagy naplementét!

Lehet, hogy a hétköznapok rohanásában nem jut eszünkbe napfelkeltét vagy naplementét nézni, pedig gyönyörű látványban lenne részünk. Szánjunk pár percet erre: nézzük meg másnap mikor van napfelkelte vagy naplemente, állítsunk be a telefonunkon egy emlékeztetőt és másnap nézzük meg. Néha akár a fürdőszobaablakból is jól látható a napfelkelte vagy naplemente. 

Még tart a befőzés időszaka!

Használjuk ki a friss gyümölcsöket és zöldségeket, gondoljunk a hideg időszakra és tegyünk el belőlük télire. Készíthetünk befőttet, lekvárt, savanyúságot vagy zakuszkát. Kezdő szakácsok is bátran megpróbálkozhatnak vele, ha jól sikerül, annál nagyobb lesz az öröm. Próbáljuk ki nagyanyánk jól bevált recepjét vagy kísérletezzünk új ízekkel. Igazi nyári program lesz az egész családnak. 








EZT OLVASTA MÁR?

X