A túl sok „jó” koleszterin növeli a szívinfarktus kockázatát
A túl sok „jó” HDL-koleszterin növeli a szívinfarktus és a halálozás kockázatát – derült ki abból a kutatásból, amelynek eredményeit Andrea Podczeck-Schweighofer, az Osztrák Kardiológiai Társaság (ÖKG) elnöke ismertette vasárnap az Európai Kardiológus Kongresszuson Münchenben.
Azoknál, akiknél 60 milligramm per deciliter a HDL-koleszterin mennyisége, csaknem 50 százalékkal nagyobb annak kockázata, hogy szív- és érrendszeri betegségben halnak meg vagy szívrohamot kapnak, mint azoknál a, akiknél 41 és 60 milligramm per deciliter közötti ez az érték.
A tanulmány az Emory Egyetem Cardiovascular Biobankjában lévő vérmintákon és adatokon alapul, a kutatók a HDL-koleszterin értékei és az infarktus, illetve halálozás kockázata közötti összefüggést vizsgálták 5965, átlagosan 63 éves ember esetében, akik közül a legtöbben már elszenvedtek egy szívinfarktust.
„A HDL-t gyakran jelölik ”jó koleszterinként„, mert a HDL-molekulák támogatják a koleszterin elszállítását az érfalakról, ezzel csökkentik az artériák elzáródásának és az érelmeszesedésnek a kockázatát” – mondta el Podczeck-Schweighofer.
A tanulmány eredményei egyrészt azért érdekesek, mert megerősítik a korábbi adatokat, amelyek szerint a nagyon magas HDL-koleszterinértékeknek valójában semmilyen védő hatásuk nincsen. Másrészt a tanulmány, ellentétben a legtöbb korábbi rendelkezésre álló adattal, elsősorban már szívbetegségen átesett pácienseket vett alapul – emelte ki a kutató.
Ugyanakkor további kutatásokra van szükség ahhoz, hogy részleteiben is megismerjék a mechanizmust. „Egy azonban biztos. A HDL-koleszterin ”jó„ koleszterinként való emlegetése nem érvényes mindenkire” – mondta Podczeck-Schweighofer.
- 33241 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33243 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33244 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33245 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33246 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33247 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni