Dietetikus: a betegeknek nem javasolt a böjt


-A A+

A betegeknek egyáltalán nem javasolt a böjt – mondta Antal Emese dietetikus az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette: az éhezéssel káros anyagok keletkezhetnek a szervezetben, amelyek felhalmozódnak, tehát a drasztikus böjt nemhogy megtisztítja, hanem inkább árt a szervezetnek.

Elmondta: manapság a vallási felekezetek megengedőek a böjttel kapcsolatban – a heti egyszeri húsmentes nap betartását javasolják –, és a rengeteg negatív hatással járó szigorú böjtöt inkább csak az alternatív gyógyászatban szorgalmazzák. A túlságosan szigorú tisztítókúrákkal, méregtelenítéssel a várt hatás szöges ellentétét érik el az emberek – fűzte hozzá.

Kiemelte: a böjt során a szervezet elkezdi lebontani a fehérjéket, ami kifejezetten veszélyes, hiszen minden főbb szerv falát fehérje alkotja. A műsorban elhangzott, általában 14 óra nem evés számít böjtnek, 36 óra ételmegvonás után pedig fejfájás, fáradtságérzés jelentkezik a böjtölőknél.








EZT OLVASTA MÁR?

X