Mégsem káros az egészségre a túlzott tisztaság


-A A+

A The Guardian cikke szerint tévhit az az elképzelés, hogy a túl nagy tisztaság ártalmas az egészségre, és ezért a gyerekeket ki kell tenni a baktériumoknak. 

A brit Royal Society for Public Health jótékonysági szervezet kutatása alapján téves az a meggyőződés, mely szerint a különböző allergiákat a túlzott tisztaság okozza. A tanulmány vezető írója, Sally Bloomfield szerint, hogy a gyerekek erős immunrendszere kialakuljon, fontos a szabadban töltött idő és az állatokkal való játék, ám a megfelelő tisztaság az ételek elkészítésekor és az evés előtti kézmosás is elengedhetetlen.

A tanulmány beszámol arról is, hogy négy emberből egy szenved évente fertőzéses bélbetegségben, húszból egy ember kap norovírus-fertőzést, valamint arrról, hogy egy átlagos felnőtt évente négy-hat alkalommal, míg a gyerekek hat-nyolc alkalommal fáznak meg. Mindezek ellenére a kutatásban résztvevő kétezer megkérdezett 23 százaléka úgy véli, a gyerekeket ki kell tenni a kórokozóknak, hogy az immunrendszerük ellenálló legyen. 

A szakértők véleménye azonban ellent mond ennek. A Royal Society for Public Health a "célzott higiéniát" hangsúlyozza. A padló felmosása vagy a WC-csésze kimosása például kevésbé fontos, ugyanakkor oda kell figyelnünk arra, milyen környezetben készítjük el az ételeket. A tanulmány szerint továbbá elengedhetetlen, hogy megmossuk a kezünket a mosdóhasználat és az állatokkal való játék után, az étel előkészítése előtt és után, illetve köhögés, tüsszentés és orrfújás után.








EZT OLVASTA MÁR?

X