Sosem lehet túl korán elkezdeni az úszást – Balla Szabolcs csíkszeredai úszásoktatót kérdeztük


-A A+

Az úszás, mint könnyedén végezhető mozgásforma, mindamellett, hogy nagyszerű kardió edzés, a test minden izmát megmozgatja, nem igényel túl sok felszerelést, és a körülmények is egyszerűen megteremthetőek hozzá. Balla Szabolccsal, a csíkszeredai 4seasons klub megálmodójával az úszástechnikákról és az úszás előnyeiről beszélgettünk, valamint arról is, hogyan és mikor célszerű elkezdeni ezt a fajta sportot.

Előfordul, hogy csak kikapcsolódás, feszültség levezetés céljából választja valaki az úszást, vagy éppen alakformálás a szándéka, de sokan akadnak, akik profi szinten, egyénileg vagy csoportban űzik. A motiváció oka voltaképpen lényegtelen, a fő szempont az, hogy az úszást gyakorló személy megfelelően és hatékonyan végezze ezt a testmozgást annak érdekében, hogy ne csak izomláz maradjon emlékeztetőül, hanem maga az úszásélmény, kikapcsolódás, szórakozás. A 4Seasons csapata közel tizenegy éve foglalkozik oktatással, hat éve a Csíki Csobbanó medencéiben.

Nagy az igény a babaúsztatásra

A gyermekek már három hónapos korban ismerkedhetnek az úszómedencével, világosított fel Balla Szabolcs, a 4Seasons sportegyesület alapítója, aki több oktató és edző kollégával dolgozik egy csapatban. „Csíkszeredában igen nagy igény van a babaúszásra, de a mi egyesületünk négy és fél éves kortól foglalkozik kisgyerekekkel. A szülőknek is nagy felelősségük van mindebben, hiszen ha a gyerek nincs megfelelő szinten érzelmileg, trauma érheti, amelyet később nehéz kezelni” – magyarázta. A kisbabák már születéskor rendelkeznek egy búvár-reflexszel, amelyet kellőképpen használnak, de az oktató szerint szükség van egy szakember koordinációjára, hogy a csecsemő ne negatívan élje meg.

Az úszásoktatásban átlagosan 4-5 gyerekre jut egy oktató, aki felügyeli, irányítja a foglalkozásokat. Ha a tanulók „vízbiztossá” válnak, fejlődik a csoport, és a csoport létszám is növekszik. A tevékenységeken nemcsak a technikára, helyes légzésre, testtartásra tanítják meg őket, hanem az alkalmak során nevelik is az apróságokat: a gyerekek elsajátítják a csoportban dolgozást, egymásra figyelnek, fegyelmezetté, csapatjátékosokká válnak. Ezek a tulajdonságok a későbbiekben is hasznosak lesznek számukra a való életben, iskolában, munkában is.

„A gyerekek folyamatosan szocializálódnak ebben a közegben, megtanulják betartani a szabályokat, vigyáznak egymásra. Nemrégiben szerveztünk hagyományőrző úszótábort is, ahol természetesen az úszáson volt a hangsúly, de nemcsak a fizikai fejlődésre, hanem a szellemi képességre is hangsúlyt fektettünk. Igyekszünk olyan tevékenységekkel összekapcsolni a testmozgást, amelyek kiegészítik egymást” – mondta az edző, aki kihangsúlyozta, az első és talán legfontosabb dolog az úszásban maga a technika. Annak ellenére, hogy sokan gyakorolják, legtöbbjük „helytelenül” tanul meg úszni, ez pedig nem eredményez hatékonyságot. Ennek a sportágnak számos fajtája ismeretes, amelyeket nem lehet sem könyvből, sem pedig internetes videókból megtanulni.

A Csíki Csobbanó csak néhány éve elérhető Csíkszeredában, így nem is csoda, hogy az oda járó gyerekeknek, felnőtteknek meg kell tanulniuk az úszáskultúrát. „Elsősorban magunk és mások biztonságára kell figyelnünk, akkor is, ha profik vagyunk, akkor is, ha kezdők. Jó, ha megfelelő, minőségi felszereléssel, úszószemüveggel, úszósapkával rendelkezünk. Általában motivációtól függően döntjük el, hogy a tanulóknak milyen intenzitású és milyen időtartamú edzésre van szüksége” – nyilatkozta Balla Szabolcs, aki most már egy kibővült csapattal együtt dolgozik.

Minél idősebben kezdjük, annál több a rosszul rögzült, helytelen technika

Felnőttek inkább egyedül vagy kisszámú csoportban járnak úszni, abból az elgondolásból, hogy ezt a mozgásformát „bárki megtanulhatja, bárki gyakorolhatja, hiszen gyakran használják baleseteket, komolyabb sérüléseket követő gyógytornaként is”. A szakember szerint mindenkinek meg kell találnia a saját ritmusát, amely a folyamatos fejlődés mellett kizárja a túlterheltség veszélyét. „Az úszás tehermentesíti a testet, és azon kevés sportág közé tartozik, amely a test összes izmát megmozgatja” – magyarázta.

A 4Seasons vezetőjének tapasztalatai szerint, ha valaki felnőttként jelentkezik oktatásra, általában tud valahogyan úszni, ha nem is tökéletesen. Hangsúlyozta, olykor nehezebb a rossz technikát jóvá alakítani, és ezekben az esetekben egészen az alapoktól érdemes elkezdeni az oktatást. Elsősorban a légzési technikákat kell elsajátítani, különben a test görcsös és fáradt lesz. Kezdetben a vízhez szoktatást okítják, utána a lebegést, majd a láb-és kartempót. A lényeg nem az intenzitás, hanem minél több úszási technika elsajátítása, a gyerekek esetében mindezt főként játékosan teszik. Ezek után következik a víz alatti ki8légzés, ami nagyban megkönnyíti a hatékonyabb, gyorsabb mozgást.

Az oktatásban résztvevők gyakran meglepődnek, egy-két foglalkozás után, hogy nem is tudtak helyesen úszni. Mindennek az alapja a motiváció, nyilván, ha valaki profi szinten szeretne úszni, jobb minél előbb elkezdeni. Hozzátette, fontos a folyamatos felmérés is, mert jó tudni, hogy a résztvevők milyen szinten vannak, milyen kihívások elé lehet állítani őket.

Az úszásoktató javaslatai

„Ha valaki úszni szeretne, ajánlatos heti háromszor, másfél órát ezzel töltenie, kezdetben oktatóval, hogy elsajátítsa a helyes technikát. Ez egy jó közepes szint, amely kondíció, általános testmozgás szempontjából tökéletes. Serkenti a vérkeringést, az asztmát is kezeli, mindamellett, hogy olyan túlélési ösztönként határozható meg, amely bármikor alkalmazható. Jótékony hatása az élet más területein is felhasználható, akár balesetek elkerülésében is” – emelte ki Balla Szabolcs.

Mint minden tevékenységben, itt is vannak szabályok, amelyeket be kell tartani a létesítményekben, vigyázva saját magunk és mások épségére egyaránt. Célszerűen kell használni, és nem szabad összetéveszteni a strandokkal. Alapkövetelmény a civilizált viselkedés, amelyet idővel a gyerekek is megtanulnak.

„A kicsiknek átlagosan kilencven perces edzést javaslunk, öltözködéssel együtt. Ennek az időnek aktív része nagyjából hetven perc, amelyet a vízben töltenek. Nem jó túlterhelni őket, hiszen maradandó károsodást szenvedhetnek. Élsportként teljesen másképp működik, itt már bejön a terhelés is, heti 5-6 edzéssel, szigorú szabályokkal. Ez a szint gyerekeknél 13-14 éves kortól kezdhető el” – világosított fel az edző.

Az úszás akármennyire is egyszerűnek tűnik, szervezést, kitartást, fegyelmet igényel, ahhoz, hogy hatékony kimenetelű legyen. Mind fizikailag, mind pedig szellemileg profitálnak belőle azok, akik ezt a sportot választják: „én mindig azt mondom, hogy sportoljon a gyerek, de a felnőtt ember is, hiszen azért kaptunk testet, hogy használjuk azt. Csapatunkban gyógytornásszal együtt dolgozunk, aki időnként felméri az egyesületünkben tanulók mozgáskultúráját” – zárta gondolatait az edző.








EZT OLVASTA MÁR?

X